Egyre gyakrabban hallani olyan híreket, amelyek arról szolnak, hogy Kína milyen újabb és újabb területeken kívánja az USA hegemóniáját megbontani. Hol a fentebb említett, “puha” eszközökkel, hol pedig a sokkal direktebb katonai erőfitogtatással, amire jó példa a kínai lopakodóról kiszivárgott információk, vagy a sokkal agresszívebb tengeri jelenlét az érdekszférájába sorolt területeken.
Ezek a “kemény” eszközökkel elért figyelemfelkeltő akciók azok, amikről a nagyközönség főleg értesül. Az hogy egy-egy kínai vagy amerikai érdekeltségű cég milyen huncutságokat követ(het) el, az már kevésbé üti meg az ingerküszöböt, hiszen pont ez is a lényege az ilyen akcióknak. A jelen esetben pedig a cél, hogy egy stratégiai iparágban megvessék a lábukat egy nagy gazdasági és politikai rivális területén, tovább növelve ezzel a befolyásukat. Persze az USA sem panaszkodhat, hiszen amikor ők jártak el hasonlóan akkor persze másféle morális aranymérték szerint nézték a dolgokat.
Ami itt zajlik, az bizony a közvetítők játszmája, mert már elmúltak azok a régi szép idők, amikor csak egymás arcába vágtuk a kesztyűt és meghenteltük a másikat. Nem lehet és nem is akarják felvállalni a nyílt konfrontációt a világ vezető gazdasági és katonai hatalmai. Ezen a harctéren minden megengedett, a felmerült áldozatokat majd a könyvelési részleg leírja, mint amortizációt és a győzelmeket nem városokban, emberekben, hanem országokban, kontinensekben mérik. Nagyon sok múlik azon, hogy egy ország mennyire támogatja az erős, nagytőkéjű fejlett iparági vállalatait, melyek tökéletesen alkalmasak a harmadikvilágbeli versenytársak befolyásának csökkentésére, és ezáltal az „anyaország” érdekszférájának növelésére.
Ez történik, amikor egy nagyvállalat hatalmas reményekkel (és joggal) üzemet vagy üzletet nyit Kínában, majd csodálkozva látja, hogy ott keleten a nyugati játékot máshogy játsszák. Valahogy úgy, ha az adott vállalat nem társul kínai partnerrel (vagyis kvázi önként adja át a technológiát) akkor beindul a gépezet és a reverse engineering. Előbb-utóbb kijön a „kínai gagyi” amit lehet jelenleg szapulni – nem is alaptalanul az esetek nagy részében – de ha megnézzük, hogy Kína a majd egymillió foglalkoztatott kutatóval a második helyen áll az USA mögött a felhasznált humán tőke szempontjából, akkor már nem olyan megmosolyogtató a helyzet. A jövőben igen is számolni kell az innovatív és jó minőségű kínai termékekkel. Igaz hogy ez egy hosszú távú folyamat, de „hála” a sajátos politikai berendezkedés miatt (érsd: az van amit a Kínai Kommunista Párt mond) a hosszú távra tervezés általában kifizetődik.
Az pedig, hogy a Huawei ténylegesen rendelkezik-e kínai katonai kapcsolatokkal, vagy csak kreált probléma, hogy a piactól távol tartsák talán elhanyagolható is. Nincs az a nagyvállalat ugyanis, amelynek legalább informális kötődései ne lennének a mindenkori politikai hatalomhoz. Jó példa erre Robert McNamara vagy a Bush család esete, akik a versenyszférát is megjárva kerültek az USA felső vezetésébe. Most, hogy már néhány arab diktatúrát leszámítva senki sem gyalulható be nyers erővel a földbe (példát statuálandó) egyre inkább felértékelődik a globalizáció által magyarázott és indokolt, rejtett hatalmi terjeszkedés ilyen pihe-puha formája. Amit nem látunk az nem fáj, ugyebár, ezért ne legyünk hát restek és olvassunk a sorok között.
