Végjáték: Kadhafi nem adja fel

Moammer Kadhafi egy szerda hajnali hangfelvétel szerint ígéretet tett a "győzelemre vagy halálra", abban a harcban, melyet az "agresszió ellen" vív. Kadhafi szerint a lázadók által kedden elfoglalt bunkerének elhagyása csak taktikai húzás volt, de továbbra sem tudni, hol tartózkodik.

Szerző: | 2011. augusztus 24. | 1 hozzászólás

Kedden kora este foglalták el a lázadók Kadhafi tripoli főhadiszállását. A Báb el-Azizíja épületegyüttest védő katonák egy órán át tartották a létesítményt, majd feladták az ellenállást. Néhány órával később a lázadók közölték, hogy sem a líbiai vezető, sem fiai nem voltak a főhadiszálláson.

A lázadók már Kadhafi bukását ünneplik a fővárosban, bár a BBC tudósítója szerint az igazi ünneplés csak akkor kezdődhet el, ha Kadhafit és családtagjait megtalálják. A BBC szerint sok helyi még mindig óvatos, mert nem tudja, hogy a Kadhafi-rezsim mit fog csinálni.

Kadhafi ígérte, hogy a hozzá hű erők “a győzelemig vagy a halálig, de ellenállnak az agressziónak”. Az al-Rai televízió azt ígérte, hogy hamarosan közzéteszi teljes terjedelmében Kadhafi nyilatkozatát, amelyből egyelőre csak részleteket ismertetett. A rádióban élőben (telefonon) megszólalt a kormányszóvivő is, aki szerint hatezer önkéntes érkezett Líbiába, hogy Kadhafi mellett harcoljon.

Szerző:

1 hozzászólás. : “Végjáték: Kadhafi nem adja fel”

  1. guzaf #

    kivancsi lennek azokra az “onkentesekre”

    2011. augusztus 24. at 13:12

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása