Minthogy a válság öngerjesztő folyamat eredményeként jön létre, nem létezik rá megoldás. A folyamat jól nyomon követhető egyszerű megfigyeléssel: a sajtó mindenhol címlapon, a világot fenyegető szörnyűséges csapásként számol be a tényről, hogy egy hitelminősítő egy fokozatot rontott az Egyesült Államok hitelképességének megítélésén. Korábban hónapokon át cikkeztek arról, hogy a leminősítés bekövetkezik majd – bár valójában senki nem tudja, a hitelminősítők milyen szubjektív szempontok alapján döntenek egyébként.  A leminősítés hírére a nap „szenzációjaként” csapott le a média: az alkalomra tartogatott konzervanyagokból merítettek felvételeket, reménytelenül lefelé ívelő diagramokat, idegbeteg brókerarcokat, majd egy teljes hétvégén át tolták a tudatunkba, hogy „válság van”, hétfő reggel összeomlik majd a tőzsde, és a világ megsemmisül. Ezek után nyilván elkerülhetetlenné válik a tőzsdepánik, a média pedig örülhet, hogy ugye megmondtam.

A kevésbé sikeres nagyvállalatok felsővezetői a világ kormányaival együtt ismét fellélegezhetnek majd: válság van!  Ismét lesz mivel magyarázni a célkitűzések és ígéretek nem teljesítését. Lehet például árakat emelni, vagy alapos indoklás nélkül kirúgni munkaerőt. A számok magukért beszélnek, de a vezetők közül sokan próbálják menteni az irhájukat úgy, hogy a valóságosnál jóval sötétebb képet festenek a nemteljesítés hátteréül.  A kormányok számára a válság a mágikus szó, amivel bármit meg lehet magyarázni, amire bármikor lehet hivatkozni, amikor megszorítanak, vagy népszerűtlenül kényszerülnek intézkedni ellenünk.

A gazdasági válság, mint jelenség, korunk jellemzőjévé vált. Felbukkan, és anélkül, hogy megoldható lenne, egyszer csak eltűnik, elmerül. Amikor mélyen van, erejéből semmit nem veszít, tovább hat, csak már láthatatlanul. Hamvas Béla a Világválság című művében ezzel összefüggésben megjegyzi:

Mégis, mit tehetnénk ellene? A válság leküzdésére talán egyetlen út lenne járható: mindenkinek a saját válságát, bizonytalanságát kellene felszámolna, a saját hülyeségeit kellene átkonvertálnia tevékenységgé, kreativitással. Vagyis meg kellene tanulnunk számolni, kombinálni és gondolkodni, mielőtt cselekszünk. Csak így érezhetnénk magunk biztonságban. De minthogy erre képtelenek vagyunk, a válság továbbra is haladni fog a maga útján, mi pedig vele együtt sodródunk tovább az ismeretlenbe.

Rendben, de ha mindez valóban ennyire egyszerű, miért nem gondolkodunk, miért nem cselekszünk? Hamvas Béla szerint talán azért, mert valójában senki nem élvezi az egyszerűséget, a normális léptéket és mértéket, mert izgalom és válság nélkül az ember halálra unja magát. Továbbá, mert saját hibáink és hazugságaink leleplezésénél jóval egyszerűbb kifogásokat találni, mert könnyebb hamis illúziókba ringatva magunk másokat hibáztatni, másoktól várni változást, a megváltást, és mert a kollektív önsajnálat oly megnyugtató. Ez lenne a szellem káosza? Nem tudom, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy csak a megismerés által, és cselekvéssel szabadulhatunk meg a bizonytalanságtól. Nekem nagyon úgy tűnik, nincs más lehetőség. Ha valaki tud jobbat, feltétlenül ossza meg velünk! Jó lenne beszélni róla.