Bevallom férfiasan, néha olvasok törökgábort is. Ezen kívül még makacs lábkörömgombám is van, de egyéb kellemetlen titkom becsszóra nincsen.

Na, nem mintha olyan rettenetes módon vágynék én a független politikai elemzésre. (Akkor már inkább a lábkörömgomba.) Most is csak a vinszenték egy linkje hívta fel a figyelmemet eme kiváló független politikai elemző egy újabb hiánypótló független politikai blogbejegyzésére. Élmény volt, mint mindig; ezúton is köszönöm nekik, hogy emlékeztettek rá, mi az, ami nagyon nem érdekel engem: most legalább két hónapig megint elleszek független politikai elemzés nélkül. Amíg persze megint el nem felejtem, hogy milyen jó is nélküle, és megint felül nem fertőzöm magam ezzel a csodálatos függetlenséggel. (Mondom, hogy rosszabb, mint a lábkörömbomba.)

Forrás: torokgaborelemez.blog.hu

Ezt a független-dolgot azért hangsúlyozom ennyire, mert ez a kedves független elemzőember is ezt boncolgatja az egyik közelmúltbeli blogposztjában. Senkitől sem kívánom ugyanakkor, hogy kitegye magát vonatkozó elemzőember lehengerlően dögunalmas stílusának, így az olvasó engedelmével összefoglalnám a lényeget. A helyzet az, hogy egészen pontosan egy bizonyos jobbik nevű rákos daganat (a témában lásd József Attila Thomas Mann üdvözlése c. értekezését) kirekesztésének (orvosi szakszóval: kimetszésének) kissviktori eszmefuttatása kapcsán, mivel illető eszmefuttatásnak maga a független elemzőember is hallgatólagos résztvevője volt, ötlik elemzőemberünk csillogó elméjébe a gondolat, miszerint: „[a] hallgatás, hiába nem gyávaságból, hanem egy szerep éles elutasításából fakad, félreérthető.”

Gyönyörű, gyémántszilárdságú szavak. Az ember már szinte pattan föl, szaladna haza, és vágná a tűzre a Thomas Mann összesét. Ám szerencsére az ember nem ma kezdte az olvasást, sőt, huszonsok éve kezdte, így már eléggé gyorsan megy, két oldal percenként, hadd dicsekedjek, szóval nem csoda, hogy még felálltában továbbfut azért a szeme. Bár ne tette volna:

Ha tehát már itt tartunk, nem elemzőként, de homo politicusként ki kell állnom a véleményszabadság mellett. Kiss Viktor és a Jobbik is mondhassa el nyugodtan, amit egymásról gondolnak, de egyiküknek se legyen joga – kizárólag elfogadhatatlannak tartott véleményükre hivatkozva – megakadályozni a másikat abban, hogy például szabadon »doktorálhassanak«.

Értem. Tehát a jobbik, az egy vélemény. A zsidózás, a cigányozás is vélemény. A buzizás nem kevésbé. Így persze teljesen rendben van, ha a buzizó dúródórák ledoktorálnak. Sőt, az ilyeneknek tulajdonképpen tanárembereknek kellene lenniük mind, és magyar irodalmat, történelmet, etikát kell tanítaniuk a serdületleneknek. De lehetnének rendőrök, vagy bírák, vagy orvosok: gondolom, a hitvallásukat az öltözőben hagynák ilyenkor. De még jobb lenne, ha filozófusok lennének, és megírnák azt a sok szépet, ami a fejükben kavarog übermenschről, kasztrálásról, endlösungról.

De megengedem: nyilván ma is vannak a lelkük mélyén mélyfasiszta akadémikusok, hogyne lennének. De pont ez a poén: hogy a lelkük mélyén, alaposan elfojtva tartják ezeket a dolgokat, közvetlenül a fejletlen kislánytestek iránt érzett vonzalmuk mellett. Arrafele, ahol én tartom a „betörök most ebbe a bankba egy marha nagy fustéllyal és viszem a lóvét zsákszám” jellegű vulgármarxista filozófiai gondolatkísérleteimet a javak igazságos elosztásával kapcsolatban.

Kedves Uram: nem akarnám én beleártani magam a maga csodálatos, függetlennél függetlenebb gyönyöröket nyújtó szakmájába, de talán pont Önnek nem kéne magyaráznom, hogy ami benne van a lapban, azt a jó kártyás ki is játssza. (Tarokkmondás, egyébként.) Hogy messzebb ne menjek: nem benne volt a fidesz kétharmados győzelmében a diktatúra kiépítésének veszélye? És mennyire volt benne akkor, és mennyire ma? Vagy más szóval: az eddig eltelt kicsit több mint egy év tapasztalatai alapján mit tippel, felépül a Nagy Mű 2014-re? És mennyi esélyt adott volna ennek 2009-ben? És mennyit ma?

Ne gondolkodjon, árt a függetlenségének: ugyanannyi volt az esélye akkor is, ma is. Benne van ugyanis a fideszben, mondhatni, immanens része a fidesznek a diktatúra iránti fékezhetetlen vágy, az vezeti ugyanis őtet, pont, hogy ez a vágy vezeti. Mondhatni, lehetett sejteni; de mindegy, hisz persze ez az egész nem csak őrajta múlik, és hát az ember sem mindig feltétlenül sakknagymester, hogy előre lásson huszonöt lépést. De pont erre valóak az elvek. Ezek azok a sablonszerű izék, mint amilyen a Btk., meg a többi szigorú szabály is: arra jók, hogy ne kelljen minden öt percben kifüggetlenkedni a megoldást újra. Hiszen ki van az már találva.

Olvasson több szépirodalmat, meglátja.