Nos, hogy ne menjünk egyből túl messzire, egyből itt van a pacal, ami, ha nem tudná valaki, a szarvasmarha gyomra. Szentül meg voltam győződve róla, hogy ez magyar perverzió, de egy toszkán nyaralás során a sunyi pincér megkóstoltatta velünk, majd mikor végeztünk vele, diadalmasa kivágta, hogy “stomaco!”. Azt gondolhatta, hogy egyből tömegesen vonulunk a mellékhelységbe megszabadulni a förtelemtől, azonban kézzel-lábbal elmutogattuk neki, hogy ez nálunk is ismert, csak nem ennyire bazsalikomos.
A körömpörkölt is megérne egy misét, de a sertés kétes helyeken dagonyázó lába is elbújhat a világ egyéb egzotikus fogásai mellett. Igyekszem a dolgokat minél objektívebben kezelni, így számításba veszem at is, hogy aki rovart rág az őserdő mélyén, az a mi gulyásunktól iszkolna fel az első fára, így a következő ambróziákat a legelfogulatlanabbul mutatom be:
10. Anyatejes fagylalt
A Baby Gaga néven napvilágot látott desszert Londonban egy pillanat alatt hatalmas népszerűségre tett szert pillanatok alatt el is fogyott. Az Icecreamists alapítója azzal válaszolt a kritikákra, hogy az anyatej a legtermészetesebb és legtisztább alapanyag, amiből csak fagylalt készülhet. A tejet felhasználás előtt pasztörizálják, majd vaníliával, citrommal ízesítik, adagjáért pedig 14 fontot, kb. 4500 forintot kell fizetni.
9. A legendás Turducken
Vagyis egy pulykába töltött kacsába töltött csirke, tradicionális angol elemózsia csak húsimádóknak. Egy érzékenyebb lelkű húsfogyasztó alighanem megbotránkozik, hogy egy komplett baromfiudvart helyeznek az asztalra .zip formátumban, egy vegetáriánus pedig egyenesen barbár ötletnek tartaná. Megint más meg befalná együltő helyében.
8. Kopi Luwak kávé
A világ legdrágább kávéjaként jegyzik nedűt, melynek csészéje 16 ezer forintba kerül. A kávé különlegességét az adja, hogy egy cibetmacskaféle, a pálmasodró először is elfogyasztja a még vörös és nyers kávébabot, majd ürülékéből kibányásszák a félig emésztett szemeket, és voilá: kérjünk el érte 32 ezer forintot 10 dekánként. Az még rendben van, hogy az ősember úgy jött rá, hogy sütve jobb a hús, mint nyersen, hogy véletlenül beleejtette a tűzbe a falatot, de hogy az ötlet hogy daráljuk le és főzzük ki a macska…t honnan ered, az egy másik izgalmas kérdés.
Izlandi ínyencség, a neve hallatán már fenntartásokkal kezei az ember, amiben van is valami. A hákarl rothasztott cápahús, melyet 5 hónapig erjesztenek és annál ízletesebb, minél inkább ammónia szaga van. Az első kóstolást általában befogott orral javasolják a vén rókák, mivel az illat elveheti az ízélményt. Hol van ehhez egy pálpusztai sajt?
6. Fugu
Veszélyessége miatt az egyik legismertebb misztikus étke a japán konyhaművészetnek. Fogyasztói számára talán éppen e veszéllyel való játék, a felfokozott adrenalinszint és a halál lehetősége jelenti a gömbhal igazi élvezeti értékét. Filézése és elkészítése is komoly szaktudást igényel, egy nem megfelelően megtisztított hal halált okozhat.
5. Szárított pók
Kambodzsai ínyencség a szárított tarantula. No comment.
4. Surströmming
Azaz a svédek rothasztott, intenzív oszlásban lévő heringje. Illata izzadtsággal, meleg szénaillattal és egy kis szúrós ammóniával keveredő alomszagra hajaz, ez az egyébként eléggé sós étel, ami már csak azért is érdekes, mert a hagyományos elkészítési, erjesztési módszer során nem használnak sót.
3. Sannakji
A távol-keleti népek nem fukarkodnak ferde hajlamokban, így méltán ide lehet sorolni ezt a koreai különlegességet, a poliphúst amit olyan frissen tálalnak, hogy megszólalna, ha tudja beszélni. Önmagában még nem olyan meglepő ez az étel, azonban az állat még él az elfogyasztáskor, és ha nem akar pórul járni az ember, akkor alaposan meg kell rágnia, ugyanis könnyen fulladást okozhat egy vergődő csáp.
2. Konzerves gubó
Még mindig ugyanaz a régió, a pillangók bábját Dél-Koreában fogyasztják gyakran, itt a boltban is lehet vásárolni kisebb-nagyob
kiszerelésben. Hát ki ne örülne ilyen szuvenírnek?
1. Balut
Afrodiziákumként tartják számon a balutot a Fülöp-szigeteken. A megtermékenyített kacsa- vagy csirketojást úgy fogyasztják el, hogy a tojásban teljesen kifejlett embrió van csőrrel, tollakkal, körmökkel.

























És mit szóltok a koreai f@szhalhoz?
http://www.youtube.com/watch?v=hk5NA9E9QeE&feature=related
Ezt is megeszi ám valaki :S
:D
Ezt láttátok már? :-)
http://www.youtube.com/watch?v=LzJEGqek3TQ
Elképzelem…nyálkás, hideg, vergődik…és mindezt a számban. Meg még fel is tapadnak a korongjai a szájpadlásomra és nem tudom lenyelni, mert kapaszkodik. Rettenetes.
Helló Mindenki!
Nem rosszak, de nálam még mindig ez a kis táncoló izé a nyertes:
http://www.youtube.com/watch?v=irpArZtAut4
A fejétől megszabadított, frissen elkészített tintahal, amikor ráöntik a szójaszószt, az abban lévő só miatt mozogni kezd.
Jó étvágyat! :)
tényleg minden viccet félretéve, ettől én majdnem elhánytam magam.
Beteg.
Tényleg elég “érdekesek” ezek az ételek, de azért egyet kettőt kipróbálnék. Én már ettem elég sok mindent, osztrigától, a rákon át a csigán keresztül a békacombig mindenfélét. De a rohasztott cápauszony és az erjesztett hering azért nem biztos, hogy lemenne.
nagyon-nagyon jó ez a cikk!(:
és mi a rossz a csigában? szerintem isteni! : D
Nem ettem még csigát, de nem is fogok. Pont azért, mert csiga. Szóval, hogy azt tálalják fel, amit eső után eltaposnak (na nem pont azt). És hát az nem túl szívderítő látvány.
Aztán ki tudja mi van beledarálva a párizsiba :)
“Osztrigát pedig nem eszem. Az én ételem legyen halott. Ne beteg, ne sebesült: halott.” (Woody Allen)
Van benne valami :D
uh…azt hiszem ez az utolsó három, de még a triplán töltött baromfiság sem tett jót az én érzékeny lelkemnek.
Azt mondják pedig, hogy ínyencség a békacomb – hát egyék. Meg a csigát is, meg az osztrigát is.
Aztán lehet, ha valami másnak tálalnák fel, megenném :)
Az osztrigát elég nehéz lenne másnak feltálalni… :) De am. az király. A csiga nem.
Némelyik elég gusztustalannak hangzik, de a cikk baromi érdekes!
Jut eszembe ti a békacombbal hogy álltok? Csak mert tegnap előtt láttam, hogy akciós az egyik boltban (ha érdekel hol, írj és elárulom, nem akarok reklámozni). És hát ott álltam felette és nézegettem, hogy milyen nagyok (sokkal nagyobb volt, mint egy sima béka). Erre jön egy nő meg egy férfi.
-Na siess már, mindjárt elviszik mindet!-mondja a férfi.
Az asszony enyhén arréblök (megjegyzem ez nem egyszerű mutatvány) és kivesz három zacskó egy kilós kiszerelésű fagyasztott békacombot. Mikor láttam a férfi arcán az elégedett mosolyt és a nyugalmat, hogy nem kívánom elkapkodni elöle a fagyasztott békacombokat a hangulat kissé barátságosabbra fordult. Így hát vettem a bátorságot megkérdezni, hogy mégis mi a f…-t csinálnak ezzel.
Látván, hogy nem csak megvenni, de megenni se áll szándékomba a békacombjaikat a szituáció kifejezetten barátságossá vált. Megtudtam, hogy ezek “nem olyan kis mocsári varangyok, nem ááám. Ezeket úgy tenyésztik, bizony! Ezek nem olyan kis semmirevaló leveliek, nem áám.” Na engem ezzel még nem győzött meg, de nem kellett sokat várni a folytatásra: “Nagyon fíííínom, sütve, rántva fogyasztjuk zöld körettel. ” Fene tudja mért, de a zöld köretről valamiért egyből a hínár jutott eszembe. Erre a részletre már nem voltam kíváncsi, nem is forszíroztam, de a pasas egész belelendült: “ízre olyan mint a nyúl és a csirke között lenne, tudja…”. Nem tudtam. Szerencsére a kínos csendet megszakította az asszony: “gyere mááár, gyere már a … “. Pár pillanat múlva már hűlt helye se volt a házaspárnak. Én csak álltam a békacombok felett, majd mintha misem történt volna a mirelit pizzák felé vettem az irányt.
Ez egy nagyon megható és tanulságos történet volt. :)