Az, hogy a könyv elvesztette ezt a fajta tekintélyét a társadalom többsége szemében, nem újkeletű, s nem is a számítógépek elterjedéséhez, az internethasználathoz kötődő fejlemény. Allan Bloom diagnosztizálta drámai erővel a műveltségbeli hanyatlást a The Closing of the American Mind című könyvében (New York: Simon and Schuster, 1987). Könyvével egyidőben látott napvilágot egy másik mű, amelynek szerzője gyakorlatias megoldást kínál erre a problémára. E.D. Hirsch Cultural Literacyjéről van szó (Boston: Houghton Mifflin, 1987) amelynek átdolgozott kiadásai a Dictionary – illetve The New Dictionary – of Cultural Literacy címmel jelentek meg. A szótár rendkívül kitágult fogalma ölt benne testet: ha úgy fogalmaznánk, hogy egy tudományterülethez tartozó ismeretek foglalatát nyújtja, azzal tévesen ragadnánk meg a könyv lényegét.
A szerző ugyanis a tudásnak azokat az elemeit igyekszik megállapítani, az ismereteknek azt a halmazát igyekszik körülhatárolni, amely nélkül lehetetlen kommunikáció egy közösségben. Amelynek hiányában – mint Saul Bellow fogalmaz nemes egyszerűséggel a 2002-es, átdolgozott kiadáshoz írt előszóban – lehetetlen az olvasás. Egy olyan országban, amely igen nagy arányú funkcionális analfabétizmussal büszkélkedhet, aligha lehet hangsúlyozni Saul Bellow-val azt, hogy olvasáson itt nem az értendő, hogy valaki helyesen szólaltatja meg a betűk partitúráját – erre megfelelő szoftver is képes, de ez most nagyon messze vezetne.
Az értő olvasás, folytatja az író, közös háttértudást feltételez. Ahhoz, hogy értelmesen tudjak beszélgetni valakivel, szükséges, hogy támaszkodhassunk közös tudáselemekre, amelyeknek mint egy közösséghez tartozók egyaránt birtokában vagyunk (a „böszme” szó ismerete például valószínűleg mindörökre a magyar nemzet tagjainak a privilégiuma marad). Hirsch könyvének alcíme: What Every American Needs to Know. Ez nem amerikai kizárólagosságot, szupremáciát akar jelenteni, hanem annak a ténynek a belátását, hogy egy közösséghez tartozni a hétköznapi életben az esetek többségében azt jelenti: egy nemzethez tartozni. Ha tehát a német, holland, svéd és egyéb változatok után elkészül esetleg valamikor a könyv magyar változata is, ennek ez a belátás adja a hátterét.
A „szótár” fogalma tehát közösségi léptékűvé tágult. Érthetően, hiszen a szótárban foglalt tudás a kommunikáció előfeltétele. De mi is a kommunikáció?
























Anélkül, hogy bárkit is megakarnék bántani, ez az egyetlen cikksorozat ami valóban különleges és tudást tükröz ezen az oldalon.
Biztos nem bántottál meg senkit. :)
A sorozatodból szerintem (eddig :) a legérdekesebb darab, jól sikerült.
Maga a téma is, a szociolingvisztika általában még a laikusoknak is tetszhet
Ami szerintem még izgalmasabbá teszi: a jungi értelemben vett kollektív tudattalan particionálása, vagy még inkább lokalizált továbbvitele sejlik fel benne. Egyes motívumok a világ majd’ minden emberének ugyanazt a képzetet továbbítják, mások pedig nagyon nem (pl. színek szerepe).