Tudósok szerint – akik eddig csak számítások segítésével lehettek tanúi hasonló eseményeknek – a megfigyelés a relativisztikus anyagsugarak (aktív galaxisok és kvazárok középpontjából kiinduló erőteljes, közel fénysebességű plazmakilövellések) jobb, teljesebb megértését teszi lehetővé.

Relativisztikus anyagsugár

Az összes nagy galaxis közepén van egy szupermasszív fekete lyuk. Ezekről a monstrumokról többek között azt kell tudni, hogy tömegük milliószor, vagy millárdszor nagyobb a Napnál, könnyedén széttépik a közelükben járókelőket, a csillagokat pedig úgy húzzák-tolják maguktól, mint ahogy a Hold irányítja az apály-dagályt a Földön.

Egy csillag elfogyasztásáról a következő jelek árulnak: fényes ultraibolya fellobbanás, gamma- és röntgensugarak, fénysugarak, amelyek elméletileg évekig is tarthatnak, amíg a csillag “megemésztődik”. Csillagászok több “árapálybomlás” utóhatásait tanulmányozták már, de elejétől a végéig még soha senki nem látta a feltűnő jelenséget.

“Most láttuk először hasonló eseménynek a kezdetét” – mondta a kutatás egyik vezetője, David Burrows, a Pennsylvania Állami Egyetem asztrofizikusa a Space.comnak.

A Swift-műhold rendkívül fényes gammasugár-kibocsátásokat észlelt a galaxisunkon kívül, melyek március 25-én kezdődtek, és két napig tartottak. Tudósok feljegyeztek gammasugár-kilövéseket korábban, de ez a fénynyaláb egészen más volt.

“Semmilyen korábbi gammasugár-kitöréshez nem volt hasonlítható” – mondta Ashley Zauderer, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központjának csillagásza, aki egy másik kutatást vezet az eseménnyel kapcsolatban.

Néhány rádióteleszkóp további megfigyelései alapján arra következtettek, hogy a fénynyaláb egy galaxis közepéből számazik, és hogy a forrás sebessége a fénysebesség 99,5%-a. Ezekből az információkból jutottak arra, hogy a fénynyalábnak egy relativisztikus anyagsugárból kell származnia, amelyet egy fekete lyuk által szétszakított csillag váltott ki. A csillagot a tudósok Swift J1644+57-nek keresztelték el.

A sugárzásból származó fény hullámhosszából, és az időbeli változásának statisztikájából a fizikusok azt a következtetést vonták le, hogy az a Nap tömegénél egymilliószor nehezebb fekete lyukba zuhanó anyagból származik – hasonló fekete lyuk található egyébként a Tejútrendszerünk szívében is.

Eddig a fizikusok nem tudták, hogy a relativisztikus anyagsugarakat fekete lyukak által széttépett csillagok is okozhatják. Ez megmagyarázza, hogy az anyagsugárzás röntgensugarai miért voltak 10 000-szer fényesebbek a szokásos árapálybomlás-eseményekhez képest: a relativisztikus anyagsugarak lényegében koncentrált energiakitörések.

“Tulajdonképpen egyáltalán nem meglepő, hogy hasonló, grandiózus események “jet”-eket okozhatnak, de valamiért egyáltalán fel sem merült korábbi publikációkban ez a lehetőség” – mondta Burrows.

A jövőbeli kutatások segítésével még többet megtudhatunk a hasonló kitörésekről. Amennyiben a tudósoknak sikerül megfejtenie, milyen gyakran történnek ilyen kilövések, azzal képet kaphatunk arról, hogy hány galaxis ad helyet szupermasszív fekete lyukaknak, milyenek is pontosan ezek a gigászi ismeretlenek a Világegyetemben, mekkora a sűrűsége a csillagoknak a galaxisok magjában, és hogy pontosan hogyan jönnek létre ezek a kilövések.

“Rengeteg felfedezni való meglepetés vár még ránk az Űrben, különösen, ha továbbra is folytatjuk eszközeink fejlesztését” – mondta Zauderer.