Vajon mi késztet felnőtt embereket arra, hogy szorgos gazdaként hosszú órákat töltsenek el a számítógépük előtt, zöldséget, gyümölcsöt termelve, vagy éppen állatokat tenyésztve? Mi a titka az idén július óta immáron 30 millió állandó felhasználóval rendelkező Farmerama nevű internetes játéknak? Nehéz minderre választ adni. Talán felesleges is. A lényeg az, hogy netfarmozni bizony jó, nagyon jó.
Sajnos, mint minden jó dologra, erre is könnyű rászokni. Így könnyen megeshet, hogy Farmerama-függővé válunk. Annak, hogy netfarmunk beszippantotta lelkünket sajátos jelei vannak. Például nem igazán mutatkozunk otthon a családunk tagjai előtt, kivéve azon rövid időintervallumokat, amikor éppen valami táplálékot veszünk kutyafuttában magunkhoz a konyhában. Lehetőleg olyant, amit könnyedén és gyorsan csócsálhatunk el, miközben számítógépünk monitorán feszülten követjük nyomon, a farmon zajló izgalmas eseményeket. (Alábbi képünk csupán illusztráció. Hiszen kapálni szerencsére nem kell a Farmerama-világban. Ellenben sajna ilyen takaros menyecskéken sem legeltethetjük a játék közben az LCD képernyőtől megfáradt szemünket.)
A másik biztos jele a függőségnek, hogyha a munkahelyünkön igencsak elhanyagoljuk a dolgainkat. A bejövő e-mailekre nem igen válaszolunk, a telefont pedig mérgesen csapjuk rá kollégáinkra, ha azok pont farmozás közben merészelnek zaklatni bennünket. (Megjegyzés: Minden cégnél vannak olyan „jóképességű” egyedek, akiknek különös érzékük van arra, hogy pont akkorra szervezzenek nekünk meeting-et, QRQC-t és egyéb csoportos fertelmet, amikor mi éppen a gyönyörűséges paradicsomültetvényeink leszüretelésére készülünk fel lélekben. Egyszerűen borzalmas, hogy milyen tapintatlan emberek találhatóak meg egy-egy cégnél.)
A Farmerama-függésnek egyébként nem csak ismertető jelei, hanem különféle fokozatai is vannak. Az még csak az enyhébb szint, amikor a munkahelyi számítógépünkre a fenti képhez hasonlót rakunk be háttérképként. Szintén nem számít még túl komoly dolognak az, amikor a cégünknél kitanult LEAN-Kaizen módszert alkalmazva azon morfondírozgatunk akár órákon át, hogy hogyan tudnánk a farmunkon az ólakat és termőterületeket optimálisan, a LEAN-elvek szerint úgy elrendezni, hogy a lehető legnagyobb termelékenységet érhessük el.
A fentieket rendszerint az az újabb függési szint szokta követni, amikor telepítjük böngészőnkbe a Farmerama-eszköztárat azért, hogy annak révén mindig időben értesülhessünk az aktuális teendőkről, és hozzájussunk a napi akár 400 tapasztalatpontot érő bónuszunkhoz. Innentől rendszerint nincs megállás a lejtőn, s könnyen meglehet, hogy egy szép napon hátrahagyjuk otthonunkat és több heti hideg élelem társaságában betanyázunk a Mezőgazdasági Múzeumba.
Már-már „aranylövés” közeli szintje a függésnek az, amikor a szokásos hétvégi bevásárlás során a szupermarketben az állateledeles polcok környékén sündörgünk és juh-, rénszarvas-, vagy éppen denevértápot keresgélünk, mert az a rohadt malom a játékban sohasem termel ezekből eleget. (Bizony, a farmon élt, amúgy csodás életünk egyik fő megkeserítője a lenti kép bal felső részében látható szélmalom. Rendkívül lassú, és rengeteget kell várnunk arra, hogy kellő mennyiségű tápot keverjen be állataink számára. Szupertápot pedig naponta maximum csak kettőt termel az átkozott.)
Farmerama-függőségünk végső stádiuma akkor következik be, amikor már álmunkban is a farmunkon szorgoskodunk. Gondos gazdaként állatot tenyésztünk, terményt szüretelünk, fákat ültetünk, miközben lágyan hullik az eső a csodás búzakalászainkra. Minden nagyon idilli. Ekkor azonban hirtelen heves szélvihar csap le a farmunkra, és a széltől örvénylő búzamezőből lassan kiemelkedik Dr. Csernus feje. Szeme villámokat szór és álmunkban megmondja a tutit: „Önnek le kellene jönnie a szerről, mert túlságosan rászokott a farmozásra. Függő lett, lássa be. Végig kell csinálnia egy elvonókúrát. Szerintem Ön képes a leszokásra…” Hallgat egy pillanatig, a szeméből kicsapó villámok csitulni látszanak… Majd mennydörgő hangján üvöltve felteszi a jól ismert kérdést a rémálom-béli Csernus-fej: „BEVÁLLALJA? IGEN, vagy NEM?”
Nem. Nem állunk le a szerrel, mert farmozni bizony jó. Nagyon függővé tesz, de jó. Meg különben is a farmot nem lehet csak úgy hátrahagyni és az állatainkkal nem törődni többet. Azokat etetni s itatni kell. Meg persze ki kell hordani alóluk a trágyát is. (Hasznos tipp állattartóknak: Az állatok ólait az „Erdei tisztás” nevű részen kell elhelyezni. Ugyanis ott ingyen van a víz és abból korlátlan mennyiség áll rendelkezésünkre az állatok itatásához.)
A farmozás amúgy számos dologra megtanítja az embert. Például rendszerszeretet nevel belénk, és megkedvelteti velünk a mezőgazdasági munkát. (Kivéve a kapálást, mert mint már fentebb említve volt, az szerencsére nincs a játékban, s különben sincs az az Isten, aki a kapálást meg tudná szerettetni egy épelméjű emberrel.) A farmozás révén komoly fejszámoló képességekre is szert tehetünk, hiszen ahhoz, hogy a játék piacterén eredményesen tudjuk növelni vagyonunkat, majd százféle dolog árát kell észben tartanunk, és vételkor pillanatok alatt kell kikalkulálnunk, hogy az adott üzlet jó-e nekünk vagy sem.
Munkahelyen történő farmozás közben azért legyünk nagyon óvatosak. Előfordulhat ugyanis néha-néha, hogy a cégünk valamely eldugott szegletében tanyát vert, s sok vizet nem zavaró helyi rendszergazdának dolgozhatnékja támad, és hasznosságát úgy kívánja bizonyítani a cég vezetése felé, hogy részletes jelentést készít a dolgozók internetezési szokásairól. Nos, ez esetben könnyen megeshet, hogy főnökünk számonkéri majd rajtunk azokat a fáradságos munkaórákat, amiket a farmunkon töltöttünk. (Persze ez a pesszimista verzió. Az igazán kellemes munkahelyeken a rendszergazda és a cégvezetés egyaránt farmozással tölti a munkaidejét. Ez az eset sajnos napjainkban azonban még igencsak ritka, legalább annyira, mint az eladó pillangó a Farmerama piacterén.)
Lebukás esetén ne legyünk nyuszik. Álljunk ki magunkért, s a farmért. Mondjuk meg a felettesünk szemébe kerek-perec, hogy ha az állatnak enni köll adni, akkor nem lehet a céges e-mailekkel bíbelődni. Meglehet, hogy főnökünk holmi elbocsájtással fog fenyegetőzni. Ne adjuk könnyen magunkat. Gondolkozzunk el egy kicsit a helyzeten. Töprengés közben tördeljük a kezünkben tartott kalapunk karimáját, esetleg vegyük elő szalonnázóbicskánkat és kapirgáljuk meg egy kicsit a kalap belső részét, mert időnként jót tesz az a kalap anyagának, hogyha eltávolítjuk onnan a hajzsírt és egyéb koszt.
Miután mérlegeltük a helyzetünket, jelentsük ki bátran, hogy nem engedünk a negyvennyolcból. Nem hagyunk fel a netfarmozással a munkahelyen sem, és különben is, nem vagyunk Farmerama-függők. Kezelni tudjuk a játékszenvedélyünket. Majd ezt nyomatékosítva álljunk fel székünkből peckesen, és csapjuk össze rámás csizmánk sarkát. Kalap a fejünkbe, bicsak a tarsolyba. Biccentsünk egyet köszönésképpen, és hagyjuk el a főnök irodáját. Sietünk ugyanis. Ma érik be a már régóta, nagy gonddal termesztett komlónk, mennünk kell aratni. Pattanjunk fel a céges parkolóban várakozó jó kis Dutra traktorunk nyergébe, és az ülés alatt puhított szárított húsból bicskánkkal kis katonákat vágva, békésen falatozgatva hajtsunk el a délibábos láthatáron alábukó Nap vöröslő korongja felé. Abba az irányba, ahol a farmunk már vár reánk…
