A Kelet-Afrikában gyűrűző krízis eddig nem látott méreteket öltött, ezért a világ minden szegletéből jól jön a segítő kéz. Az éhezéstől és vízhiánytól sújtott területeken nők és gyermekek milliói várják az adományokat. Talán a zene lehet a megoldás…
„A zene nem hazudik. Ha valamit meg kell változtatni a világban, akkor az csak a zenén keresztül történhet.” – Jimi Hendrix
Épp ezért a Bob Marley hagyaték, karöltve Simon Fuller brit producerrel, valamint az Island Records megalapítójával közösen a napokban kiadott egy videóklippet, melyhez a zenei aláfestést Bob Marley & The Wailers 1973-as dala, a „Hide Tide or Low Tide” adja. A klippet Kevin Macdonald, „Az Utolsó Skót Király” c. film rendezője készítette.
„A gyermeknek, aki erre a világra születik, oltalom kell,” énekli Marley, aki míg élt, zenéjével a szociális érzékenységet próbálta felébreszteni az emberekben. Az ügyhöz csatlakozott a Save The Children segélyszervezet is. A videóból befolyt összeget maradéktalanul jótékony célra ajánlják fel.
A Marley család egy közös levéllel próbálja előremozdítani a kezdeményezést.
„Egy gyermeknek sem szabadna mellőznie az ételt vagy a vizet. Egy gyermeknek sem kellene nélkülöznie a felnőttek konfliktusai miatt. Több mint 3 millió nő és gyermek szenved. Ártatlanok. Politikától függetlenek. Éheznek. Bob Marley mindig is kiállt az egységes Afrika, a szeretet és a gyermekek védelme mellett.”
Akit érdekel a felhívás, ossza meg a videót Facebook-on, Twitter-en és buzdítson erre másokat is. Adományozni a következő linken lehet: http://www.imgonnabeyourfriend.org/






















