A filmeket pesszimizmus és groteszk hangulat jellemzi.

Buñuel 1960-ban, huszonnégy év után tért vissza Spanyolországba (a francoista Spanyolország nagy ellenzője volt). Hazatérését többen ellenezték, nagy visszhangot kapott. Ekkor még csupán pár hétre tért haza, mivel egy gazdag mexikói producer munkát ajánlott neki. Miután ismét visszatért Mexikóból, újabb filmkészítési lehetőséget kapott. Idézet:

„Úgy döntöttem, hogy magam írom meg egy nő történetét, s a főhősömet azonnal elnevezem Viridianának, egy kevésbé ismert szent nyomán, akiről annak idején a zaragozai kollégiumban hallottam.

Barátom, Julio Alejandro segített kifejteni azt a régi erotikus álmomat, melyet már elmeséltem: hogy egy narkotikum segítségével a magamévá teszem a spanyol királynőt.”

A Viridiana legalább akkora port kavart, mint annak idején az Aranykor. Olaszországban egy év börtönre ítélték Buñuelt. A büntetés akkor lépett volna életbe, ha Buñuel beteszi a lábát Olaszországba. Spanyolországban a filmet betiltották, bár Franco semmi kivetnivalót nem talált benne.

Persze a film mai szemmel nem ennyire kegyetlen, de azért zseniális. Hol vannak már ezek az idők? Mennyi romantika lenne abban, ha Gaspar Noét egy év börtönre ítélnék csak azért, mert Monica Belluccit kilenc percen keresztül erőszakolja a Vincent Cassel (Visszafordíthatatlan) által üldözött idegen? Mindenesetre Lars Von Trier már biztos, hogy villamosszékben végezte volna, az Antikrisztus csiklójelenete miatt (is).

Visszatérve a Viridianához, érdekes, hogy a nagy becsben tartott Spanyol filmrendezőnek, egy a 61-es film, az első Spanyol nagyjátékfilmje (emlékeztetőül: 1900ban született, első filmjüket Dalíval 29-ben forgatták). A Viridianára Buñuel megkapta az Arany Pálmát.

Következő filmje az Öldöklő angyal volt, amit szintén Mexikóban forgatott. Erről a filmről már a cikk előző részében beszéltem. 1964-ben leforgatta az Egy szobalány naplóját. Ez a film egyértelműen támadja már a burzsoáziát. Groteszk, perverz jelenetek tömkelege. Visszatérő buñueli történettel készítette a filmet. Egy vidéki gazdag magánlakában egy baráti/családi társaság vergődik össze, ahova egy ártatlan lélek bekerül, majd bekebelezi a szenny. Ez a film után ismét visszatér Mexikóba filmet készíteni, ezúttal utoljára. A 67-es A Nap szépe, tipikus buñueli film. Itt elsősorban a szexualitásról van szó. Egy nő a főszereplő, aki titkolja férje előtt az aberrált, mazochista szexualitását, amit persze nem a férjével elégít ki.

A Tejút ismét egyházi (nem vallási!) témát dolgoz fel. A legnagyobb eretnekeket gyűjti egy filmbe. Ez az egyik leginkább Buñuelre jellemző film.

Az 1970-es Tristana, ismét egy idős férfi (Fernando Rey) szexuális „zaklatását” mutatja be, egy fiatal nő iránt. Ez a film is rengeteg visszatérő elemet használ a buñueli világból, mint például a végtagvesztés.

1974-ben készült el, a talán legismertebb nagyjátékfilmje, a Burzsoázia diszkrét bája. A cím erősen utal a tartalomra. A film abból az alapgondolatból készült, hogy a film producere (Silberman, aki a legtöbb kései filmjének a producere) elmesélte neki, hogy egyszer áthívott egy társaságot vacsorára, de elfelejtette, hogy aznapra meghívása van máshova. A felesége hálóköpenyben éppen lefekvéshez készülődött, mikor megjöttek a vendégek. A filmben végig, a társaság vacsorázni akar, de valamilyen oknál fogva ez mindig elmarad. Persze itt is többről van szó. Természetesen találunk fricskát az egyház felé is, szexuális abbérációt is, és buñueli álmokat. A filmben katonai hadosztály, de terrorista szervezet is megfordul. A Golden Globe és BAFTA díjak mellett, megkapta az Oscart is. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, nagyon érdekes film.

A szabadság fantomja (1974) egy érdekes kísérlet. A filmben nincs főszereplő, az előző jelenet egyik mellékszereplője viszi mindig tovább a cselekményt. Rengeteg emlékezetes, legendás jelenetet tartalmaz a film. Talán a leghíresebb az, amikor egy polgári család leül a konyhaasztalhoz, mindenki a saját vécéjére, majd mikor az egyik kislány az evés témáját hozza fel, az édesanyja leszólja, hogy az asztalnál ne beszéljen az étkezésről. Ekkor egy szereplő kimegy a mellékhelységbe, és megebédel.

Buñuel utolsó filmje is tipikus buñueli film. A szabadság fantomja után már vissza akart vonulni, de barátai unszolására még ezt az egyet elkészítette. Ez az első olyan film, ahol egy karaktert ketten játszanak. A film közben szakmai probléma támadt az eredeti színésznővel, a forgatás kis híján leállt, de aztán Buñuel gondolt egyet, és lecserélte a lányt. Sok néző észre sem veszi a különbséget. 1977. október 16-án bomba robbant San Fransiscóban, ahol a filmet vetítették. Négy tekercset elloptak, a falakon pedig olyan feliratok álltak, mint „Most már elég!”. Buñuel elmondása szerint, homoszexuálisok egy szervezett csoportja végezte el a merényletet.

Később még dolgozott filmterveken, de nem valósul meg egyik sem, visszavonult. Carriére-vel, utolsó korszakának állandó forgatókönyvírójával írt még egy forgatókönyvet, az Odalennt, amit magyar nyelven is kiadtak, de ez vásznon nem valósult már meg. Érdemes ezt is elolvasni, érdekes olvasmány. Remélem sikerült néhány embert rávennem arra, hogy nézzen meg egy-két filmet a legnagyobb spanyol rendezőtől.

Forrásként meg kell jelölnöm Luis Bunuel életrajzi könyvét, filmjeinek nagy részét, az imént említett Odalennt és az IMDB-t.