Melyek voltak a támadásod kitervelésének pontos okai?
Nagyon rossz kapcsolatom volt a szüleimmel, ami az egész életemre hatással volt. Nehezen barátkoztam, úgy éreztem, senki sem ért meg, és mindazt a gyűlöletet, ami felhalmozódott, és égett, égett bennem, le kell vezetnem valahol. Az árja faj mintapéldánya vagyok, gondoltam, tehát következésképpen jobb a többieknél, még ha ezt ők nem is fogják fel. Elvégre, zöld szemem van. Mivel a társadalomba nem tudtam beilleszkedni, a középkori vikinghadjáratokról álmodoztam, ahol megvalósíthattam volna magam. Ezért döntöttem úgy, hogy megtisztítom hazám testét belülről felfaló idegen férgektől, és a magam képére formálom a világot.
Mit szeretnél üzenni az európai testvéreidnek?
Azt, hogy jobban meggondolva lehet, hogy logikusabb dolog szerezni egy barátnőt, és normális emberekkel szórakozni, mint a börtönben analizálódni olyanok által, akiket elvben fajgyűlölsz.
Nevezz meg egy élő személyt, akivel találkozni szeretnél!
A pápa, vagy Vona Gábor. Vona egy igazságos, eltökélt és tiszteletreméltó vezetőnek tűnik, aki tudja, mi a jó népének. Nem tudom, hogy most vajon a legjobb barátunk, vagy a legrosszabb ellenségünk. Nyilvánvalóan el fogja ítélni ezt a támadást, “emberiség elleni bűntettnek” fogja nevezni. Ez érthető.
Hogyan neveznéd azt az ideológiát vagy mozgalmat, amit képviselsz?
Jézus Tanításait Semmibevevő, Tehetségtelen, Frusztrált Árja Keresztény Balfaszok Gyülekezete. Adolf Hitler annyival járt előttünk, hogy ő nem volt vallásos, de mi még arra sem vagyunk képesek, hogy felismerjük, mennyire szánalmas dolog Istenben, vagy a Télapóban hinni. De ez nem keserít el minket, a lényeg úgyis a móka: az ártatlan emberek gyilkolása.
Optimista vagy?
Persze, hogy optimista vagyok! A norvégok annyira békeszeretők, és toleránsak, hogy erre biztosan nem számítanak. Simán leszedek pár embert, mint a Counter-strike-ban. TERRORISTS WIN!
Mondtad, hogy tiszta a génállományod.
Valóban említettem, de ezt nem lehet elégszer elmondani, köszönöm, hogy újra felhozod. Ádámig vissza tudom vezetni a családfámat. (A keresztény Ádámig, persze.) A családomban csak egy csepp tisztátalan vér került, ugyanis az anyámat egy mangalicadisznó hágta mag, így fogantam én. Erre egyébként valamilyen szinten büszke is vagyok, elvégre, mint tudjuk, a muszlimok nem esznek disznóhúst.
Feltételezem, hogy meg akartad osztani a barátaiddal a tervedet. Nehéz volt “kettős életet” élni?
A barátaimat két csoportra sorolom: létezőkre, és képzeletbeliekre. Utóbbiakban teljes mértékben megbízom, a tűzbe tenném értük a kezemet, sőt az életemet is áldoznám értük. Velük mindent megosztok, nincsenek titkaink egymás előtt. Az előbbieket eddig nem sikerült teljes mértékben irányítanom, így úgy vélem, nem is igazán számíthatok rájuk.
Keveset találkozom másokkal, és egyébként is tartózkodó személyiség vagyok, így nem okozott titokban tartani a tervemet.
Mi az, ami motivál? Hogyan sikerült több, mint nyolc éven keresztül egy célra összpontosítani, és soha fel nem adni?
A terror. A terror hatalma. És a hatalom csábítása. A hatalom gyakorlását, azt amikor érzed, hogy te irányítod a dolgokat ahhoz tudnám a leginkább hasonlítani, mint amikor nagyközönség előtt maszturbálsz.
Képzeld magad most egy szociáldemokrata, balliberális, muszlim, vagy akár egy mérsékelt konzervatív ember helyébe! Be vannak szarva! És évekig fognak rettegni, mert nem tudhatják, hogy mikor mészárolja le őket valaki egy kultúrmarxista (mert mindenki kultúrmarxista, aki nem tartozik a Jézus Tanításait Semmibevevő, Tehetségtelen, Frusztrált Árja Keresztény Balfaszok Gyülekezetébe) összejövetelen, a metróban, vagy az utcán sétálva. Félnek majd hangoztatni a véleményüket. Félnek majd tüntetni, mert attól tartanak hogy bomba robban közöttük. Félnek majd mindentől. És mivel a nagy részük életben akar majd maradni, felismerik, hogy nekünk van igazunk, és csatlakoznak a fajtájukhoz. A többieket meg kinyírjuk. Te aki olvasod ezt, ugye félsz? Ne félj, most még meggondolhatod magad, és csatlakozhatsz a Jézus Tanításait Semmibevevő, Tehetségtelen, Frusztrált Árja Keresztény Balfaszok Gyülekezetéhez, és megbocsátjuk az összes (a kultúrmarxista média agymosása miatt elkövetett) bűnödet és azt, hogy hazaáruló voltál.
Köszönöm az interjút!
Én köszönöm a lehetőséget! Egy élmény volt!























Trackbacks/Pingbacks
[...] a végkövetkeztetés az, hogy Behring Breivik nem beszámítható, akkor a per után kérni fogjuk a bíróságot, hogy kötelező elmegyógyászati kezelésben [...]
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.