Kína 1950-ben katonai erővel foglalta el Tibetet, amelynek vallási vezetője akkor Indiába menekült, s azóta is száműzetésben él. A dalai lámát (polgári nevén Tenzin Gyatsót) Peking azzal gyanúsítja, hogy szeperatizmust szít, és erőszakkal akarja elszakítani Tibetet Kínától. A Nobel-békedíjas vallási vezető tagadja ezt; állítása szerint békés úton kívánja elérni hazája önrendelkezését.
Barack Obama és a tibeti vezető mintegy háromnegyed órás találkozójának helyszíne nem a külföldi vendégek fogadására szolgáló Ovális iroda volt, hanem az úgynevezett térképszoba. Az eseményen újságírók nem vehettek részt.
A találkozót követően a Fehér Ház vasárnap kiadott egy nyilatkozatot, amelyben Obama hangsúlyozta, “Tibet a Kínai Népköztársaság része és az Egyesült Államok nem támogatja Tibet függetlenségét”.
Gyávaság a zsarnoksággal szemben.
Források: reuters.com – CNN
























” Tibet csak egy jelentéktelen ország, tele szerzetesekkel és egy öregedő száműzött vezetővel.”
Csak két link magyarul: “Kínának nagy szüksége van Tibetre. Egyrészt egy pufferállamként kezeli India és Oroszország felé. Másrészt pedig számos ásványi kincs található Tibetben. Lakosságot lehet oda telepíteni, atomtemetőt lehet kialakítani.” és “Kína ásványkincseinek 40%-a Tibetben található, melynek kínai neve egyébként (Xizang) “nyugati raktárat” jelent. A kínai vezetés olyan olajóriásokat hívott meg Tibetbe, mint a BP és a Shell, hogy keressenek olajat és gázt, mivel a kínai kutatások eddig nem jártak komoly eredménnyel. Talán legvitatottabb a Nagy Nyugati Vonalnak nevezett terv, mely részben földalatti vízvezetékek, csatornák és víztározók segítségével akarja a vizet Tibetből Kína északi száraz vidékeire szállítani. “.
Ezen túlmenően nyilván erődemonstrációról, vallásról is szó van, egyszerűen nem engedhetik meg maguknak a látszatot, hogy nem ők dominálnak.
Elgondolkodtató, hogy miért akarja Kína Tibetet annyira? Tibet csak egy jelentéktelen ország, tele szerzetesekkel és egy öregedő száműzött vezetővel.
A republikánusok amúgy hogyan vélekednek erről? Ők szorgalmazzák Tibet függetlenedését?
A demokratákhoz hasonlóan sumákolnak. A kongresszusban csak egyetlen szenátor áll ki harcosan Tibet függetlenségeért: http://en.wikipedia.org/wiki/Nancy_Pelosi
“a szabadok földje, a bátrak hazája” – szánalom.
Egyébként úgy döntöttem, ezt a kijelentést tekintem a gazdasági válsággal kezdődő átmeneti időszak lezárultának, és az új korszak kezdetének.
Kitört a harmadik világháború, ahol az egyének állnak szemben az államokkal.