1934-ben hirdette meg elsőként a tókerülő versenyt a Hungária Yacht Klub. Mintául az az ugyancsak Kékszalagnak (angolul: Blue Ribbon-nak) nevezett jelképes kitüntetés szolgált, amelyet akkoriban annak az óceánjárónak ítéltek oda, amely az Európa és New York közötti távot a leggyorsabban tette meg. A magyar Kékszalag díj alapítói azt szerették volna elérni, hogy a verseny hozzájáruljon a hazai vitorlássport színvonalának fejlődéséhez.

A verseny kiötlői jól kalkuláltak, ugyanis a kezdetben kétévente megrendezett Kékszalagokon egyre több hajó indult. Olyannyira népszerűvé vált a megmérettetés, hogy később Európa más országaiban is átvették a szisztémát. Így a balatoni tókerülő futam mintájára, rendszeresen megrendezik a Genfi-tavi „Bol d’Or”-t, a Boden-tavi „Rund um”-ot és a Garda-tavi „Centomiglia”-t.

A verseny megrendezésének napját a kezdetekben mindig a holdtöltéhez igazították, azért hogy a hajósoknak a lehető legtöbb fény álljon a rendelkezésükre az éjszaka is tartó megmérettetésen. Női versenyző 1940-ben nyert először Kultsár Istvánné Gordon Evelyn személyében, aki a Tramontana nevű vitorlást kormányozta be sikeresen a célba. A Tramontana, becenevén Trami maga is legendává vált később. Ez az a hajó, amely egészen egyedülálló módon kilencszer is elnyerte a díjat.

1944-ben a rajthoz álló 21 hajó személyzete volt olyan elszánt, hogy az egyre szaporodó bombázások közepette is megfutotta a versenyt, igaz a távnak csak egy rövidített változatát járták be. A háború véget érte után, csak 1947-ben rendeztek ismét Kékszalagot. Érdekesség, hogy azon a futamon – az ország gazdasági állapotaira való tekintettel – nevezési díj nem volt, de – motiváció gyanánt – minden résztvevő kapott egy-egy oldal szalonnát.

Az örök rekorder, immáron 1955 óta a Nemere II. hajó, amely csupán 10 óra 40 perc alatt vitorlázta körbe a Balatont. Ezt az eredményt nemhogy felülmúlni, de még megközelíteni sem tudták azóta, még a jóval modernebb hajókkal sem. Talán majd jövőre…