A 21. század klasszikusai 4.rész: James Newton Howard

A 21. század klasszikusai között rengeteg ismert dallamot fedezhetünk fel, anélkül, hogy tudnánk kihez tartozik. Ezek a zenék főleg filmelőzetesekben, vagy filmekben tűnnek fel és észrevétlenül is meghatározzák az adott film hangulatát. De hogy kik állnak a "modern klasszikusok" mögött azt kevesen tudják. A sorozat negyedik részében James Newton Howarddal ismerkedhetünk meg.

Szerző: | 2011. július 4. | 2 komment

James Newton Howard a korábban bemutatott zeneszerzőkhöz képest született zenésznek számít. Gyermekkorában zeneiskolában járt, később oklevelet szerzett zongorázásból. Kevesen tudják róla, de olyan neves előadók albumainál működött közre, mint Carly Simon, Leo Sayer, Diana Ross, Nilsson és Ringo Starr, sőt az 1980-as években többek közt Elton John mellett zongorázott/szintetizátorozott a turnékon.

A 60 éves amerikai zeneszerző a filmvilágba érkezvén, előbb 1983 – ban  a Homályzónában dalszerzői, majd 1985-ben az Ígéret földje és az Ember a Holdon című filmnél zeneszerzői tudását is megcsillantotta, hogy aztán a megkezdett út később olyan filmekhez/sorozatokhoz vezessen, mint  a Vészhelyzet, a Micsoda nő, az Oltrári nő, vagy M. Night Shyamalannal A hatodik érzék, a Jelek, A falu, (Lány a vízben, Az esemény), vagy Hans Zimmerrel karöltve a Christopher Nolan féle Batmanek, esetleg a King Kong, a Véres Gyémánt, a Legenda vagyok, Az utazó, Az utolsó léghajlító, a Salt ügynök, a Zöld Darázs és a Vizet az elefántnak hogy csak a legismertebb filmeket soroljuk.

Érdekes, hogy a Vészhelyzetnek csupán a főcímdalát szerezte, de még így is jelölték vele az Emmy – díjra, igaz nem nyerte meg, ahogy többi különböző díjakra jelölt filmzenéi is csak a jelölt státuszban maradtak.

Az előzetes tervek szerint 2012. június 20 – án lesz a The Dark Knight Rises bemutatója, amelynek zenéjén már gőzerővel dolgozik a Zimmer – Howard páros.

Szerző:

2 hozzászólás : “A 21. század klasszikusai 4.rész: James Newton Howard”

  1. Nesseay #

    fantasztikus!!! :D

    2011. július 4. at 14:36

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása