Mi, felhasználók pedig gyakorlatilag mindent tudunk a „fészbukról”… és egymásról is. Cikkem címében is említett, „negatív felhasználóit” szeretném most elsősorban kiemelni az oldalnak, bemutatni, nem pedig a közösség portál felhasználását, jellemzőit taglalni. Bár biztosan az is hasznos lenne. Aki rendszeres felhasználója az oldalnak, az fogja érteni inkább, hogy miről is beszélek- vagyis inkább írok.

2011. februárjában ünnepeltük a Facebook-kal az első évfordulónkat. Mármint Ő és én. Sokáig óckodtam attól, hogy elfogadjam e a sok-sok meghívást az oldalra és regisztráljam – e magam. Pedig nem vagyok, vagy nem voltam ellene. Aktív iwiw és myvip felhasználó voltam akkoriban. Úgy gondoltam, bőven elég ez a 2 nékem.
De aztán az ember- ahogy lenni szokott- mégis csak regisztrál, belekukkant ebbe a világba. Hogy miért? Hát, mert mi, emberek kíváncsi lények vagyunk. És ez itt is megmutatkozik. Ebben a „fész világban”. Hiszen ezeket a közösség oldalakat a mi kíváncsiságunk tartja életbe. Kíváncsiak vagyunk egymásra.
Férjhez ment az óvodai csoporttársam már? Ki a barátja annak, aki mellett az általános iskolában ültem? Végül orvos vagy vegyészmérnök lett a mindig 5-ös kémiás „stréber”? Hány éves is a szomszéd? Vajon mi a kedvenc idézete a tanáromnak? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphatjuk meg Facebook felhasználóként a választ.

Illetve ennél bővebb információkat is kaphatunk…Mondanám, hogy „ha akarjuk, ha nem”, de ez nem így van. Ez az egész onnan gyökerezik, hogy Te is, Ő is, Mi, Én, szóval mindenki eldöntheti maga, hogy ebben a világban részt kíván e venni, vagy sem? Ezen kívül pedig a „világban” is választhatunk, hogy ismerősünk közé szeretnénk e rakni az 5 utcával lejjebb lakót, akinek a nevét sem ismerjük, de arcról ismerjük, s szeretnénk – e, ha egyetemi oktatónk is ott virítana az ismerősök között, s látná minden megmozdulásunkat. Utóbbit akkor kell nagyon komolyan meggondolunk, ha tudjuk magunkról, hogy előfordulhat, hogy oktatónk iránti dühünket az üzenő falon szeretnénk közzé tenni… face to face alapon beolvasnánk neki? Mert ebben az esetben szinte erről beszélhetünk.

Persze mindezeknek előnye is van. Jobban megismerhetjük egymást, s több barátra is szert tehetünk. Felkutathatunk régen látott ismerősöket, az oviból, bölcsiből, régi lakóhelyünkről.

A lényeg, hogy igent mondtam a Facebook-kal való kapcsolatra. De először szigorú kikötésekkel. Például, hogy nem teszek ki fényképeket- csak egyet, egy profilképet. Aztán, hogy én soha se fogok senkit sem bejelölni, csak visszajelölni. Nem fogom percenként megosztani minden mozdulatomat, cselekvésemet- ezt még mindig betartom. Tehát úgy közelítettem be, ebbe a világba, mint a farkas a kismalac házába. Először csak az egyik lábamat tettem be… aztán a másikat… azután következett a harmadik… és akkor, már így is úgy is bent vagyok majdnem, legyek hát bent egészen végre alapon, a „negyedik lábamat” is betettem. Így lettem én is passzív Facebook felhasználóból, aktív.

Természetesen passzív és passzív, illetve aktív és aktív között is van különbség. Utóbbinál jön a képbe, az „arcba”, a „negatív aktív Facebook felhasználó”, mely én n-e-m v-a-g-y-o-k. Tudom, hogy most – éppen azért, mert annyira kiemeltem- azt gondolod kedves Olvasó, hogy márpedig biztos, hogy az vagyok, de tényleg nem. … Nem… Neeem. Én nem… Tényleg nem. Ne mosolyogj! Nem vagyok negatív felhasználó. És itt le is zárom a vitát!

Viszont vannak olyanok, akik tényleg azok. S minket, akik nem vagyunk „olyanok” nagyon zavarnak ők.
Kedves Olvasó! Ha a következőkben említett tüneteket magadon is észlelted, észleled már, kérlek, azonnal – nem a saját, hanem a mások érdekében- menj elvonóra, dobd ki a számítógépedet, töröld magad az oldalról… Nem, dehogyis, ne tedd meg egyiket sem, viszont gondolkozz el rajta, hogy az a 300 ismerősöd, komolyan tudni szeretné e azt, hogy milyen szerelmi bánatod van, vagy éppen nincs. Szeretnék tudni, hogy éppen most ment el a barátod és nagyon jó volt vele? Szeretnék tudni, hogy éppen anya által készített, maci sajtos szendvicset eszegetsz, és már csak 2 harapás és meg is etted? Szeretnék tudni, hogy összevesztél a legjobb barátnőddel? Na jó, lehet, hogy azt szeretnék tudni, de ne az üzenő falon olvass be neki. Mindenkinek zavaró, ciki és kellemetlen lenne.

Senki nem szeretné tudni, hogy mikor, hogyan és milyen eredménnyel végezted el a mellékhelyiségben a dolgodat.
Senki nem kíváncsi arra, hogy az előző esti buliban annyira berúgtál, hogy semmire sem emlékszel.
Senki nem kíváncsi arra, hogy adott buliban mit ittál, hányat és utána hol, hogyan és mikor jött ki belőled.
Szintén a negatív felhasználók közé sorolnám azokat, akik telerakják mások üzenő falát különböző játék meghívásokkal, bugyuta kérdésekre való bugyuta válaszadásokkal.
Tehát az ilyen magatartáson lehet, hogy változtatni kellene…Vagy nekünk kellene változnunk, akik ezt „nem lájkolják”? Hiszen nyugodt szívvel mondhatnák a „fekete listán” lévők, hogy nem kötelező ebben a világban élni, ha lájkolni való az, ami benne van.
És tudod mit, Olvasóm? Igazuk lenne. De ennek ellenére nekünk is igazunk van.

Hát mi ilyenkor a megoldás? Természetesen egy aranyközép utat találni, mely mindenkinek megfelel. A „mindent megosztok”-nak 1-2 dolgot szortírozniuk kellene azok közül, amiket megosztani kívánnak, nekünk „ nem mindent osztok meg” oldalnak 1-2, nem szortírozottat elviselni.
Jelenlegi állapotokat tekintve, úgy gondolom, jobb inkább, ha mi engedünk…de lehet, hogy az lenne jobb, ha ők.
Tehát nem mondhatnám, hogy ez egy nyert ügy. S valószínű marad minden a régi…

Mindig lesznek, akik percenként közlik közölni valójukat – ami nem is közölni való lenne. Mindig lesznek, akik mindent, minden körülmények közt lájkolnak. Mindig lesznek olyanok, akik a végtelenségig játék meghívásokkal bombázni fognak. Mindig lesznek olyanok, akik millió és millió képen bejelölnek, annak ellenére, hogy nem is vagyunk rajta a képen… Mindig lesznek olyanok, akik a „fészen” élik életüket, vagy ál életüket.

De talán nagy üresség is lenne mindezek nélkül ebben a világban… s a végén még hiányoznának…egy picit…vagy nagyon…