Marsbéli származásunk mi sem bizonyítja jobban, mint hogy van egy Kármán-kráter a vörös bolygón. Ennek bizonyítéka még, hogy a Holdon vannak Kármán, Neumann, Szilárd után elnevezett kráterek ám pesti utca egy sem. Na, nem ne térjünk el az esetleges holdi eredet felé, hisz egy másik tudós Orowán Egon az Apolló holdbéli felvételeit kielemezve kimutatta, hogy ezek nem holdi vulkanizmus eredményei, hanem aszteroid és meteorit becsapódások következtében jöttek létre. Tehát bizonyítva, hogy érkezésünkkor kissé megrongáltuk a Holdat. Egyébként egy Nap körül keringő aszteroid Teller nevét viseli.)
Ha egy kicsit jobban bogarásszuk a Föld térképét szintén belefuthatunk néhány magyar névbe Kaliforniában, Németországban, Angliában magyar neveket viselnek utcák, persze az említett nagy nevekét. A sarki fény kutatójáról Mende Istvánról elnevezett csúcs van az Antarktiszon és van egy Eötvös Lóránd csúcs az olasz Alpokban.
Mindenki tudja, hogy a katonai célú atomenergia először az Egyesült Államokban, az akkori Szovjetúnióban, Kínában, Franciaországban, Angliában került felszabadításra. Ehhez több más nemzet tudósai is hozzátették a magukét, keményen dolgoztak ők is a megvalósításon. Akkor miért a magyarok tudósok származására voltak csak ily tekintettel?
Igen visszatértük a nyelvhez amit beszélünk és amely annyira különbözik mind kiejtésében, mind szókincsében szomszédainkétól. A számítógépek és szövegszerkesztők minden tiltakozása ellenére Kármán és Bárány végig szívesen használták az á betűt és büszkék voltak rá. (Bárány svéd leszármazottai mindmáig használják az ékezetet.) A legenda szerint egy szupertitkos tárgyaláson Graves tábornok kivonult a teremből kis időre, ekkor Szilárd megszólalt:
- Talán magyarul is folytathatjuk a tárgyalást. - Telegdi Bálint mesélte, hogy Fermi figyelmét is fölkeltette egy különleges marsbéli szakkifejezés, amit a magyarok gyakran mondtak egymásnak, meg is kérte Telegdit, hogy fordítsa le neki angolra, mit jelent: - Te piszkos disznó!
Törekedvén a marslakók titkainak megfejtésére született könyv is „A marslakók hangja” címmel. Itt hadd idézzem Békésy Györgyöt:
- Ha egy utazóról külföldön kiderül, hogy magyar, (hiszen különleges kiejtésünket egy bizonyos életkoron túl nem tudjuk levetkõzni,) majdnem mindig fölteszik a kérdést: “Hogy lehet, hogy egy ilyen kicsiny ország annyi intellektuálisan kimagasló tudóst adott az emberiségnek?” Vannak olyan magyarok, akik erre megpróbáltak felelni. Magam részéről nem tudok választ, de valamit azért megemlítek. Amikor Svájcban éltem, ott minden békés volt, nyugodt és biztonságos. Magyarországon más az élet. Mindnyájan folyamatos harcot vívtunk majd mindenért, amit el kívántunk érni. Volt, amikor nyertünk; volt, hogy vesztettünk, de végül is túléltük. Nem vetett véget életünknek, legalábbis az én esetemben nem. Az embereknek szükségük van az ilyen kihívásokra, és ez mindig megadatott Magyarország hosszú történelme során.
Nos, itt ezzel az idézettel most befejezem, ha jól megy megint lesz folytatás hisz úgy tűnik érdemeinkre nem kissé hányatatott történelmünk lesz részben a válasz, de ez egy másik történet.
























Amúgy azért van annyi okos ember mert a magyar nyelv képekben beszél és mindent a természetből vett… Pl amikor azt mondom h okos akkor az az okot jelképezi. Vagy ha azt mondom h képez akkor azzal egy képet alkotok képesség
vagy ha azt mondom h felhő akkor az azt jelenti h felszálló hő…
stb stb
Amúgy azon a szupertitkos tárgyaláson amikor az atombombát csinálták kiborult a tábornok mert ugye Szilárd Leó Teller Ede és Neumann János magyarul beszéltek mert így könnyebben eltudták képzelni a dolgokat (egyszerűbb megvalósítani alkotni magyarul mint más nyelven) és erre mondta a tábornok h ez a tárgyalás ANGOL nyelven zajlik…
Ez azért van mert a nyelvünk spektrálisan rajzolódna ki ha egy szóvirágot kéne alkotni míg máshol más nyelveknek a gyökrendszerük kesze kuszaságot adna meg.
Magyarul:
1Egy; 2egyezség, 3egység, 4egyezmény, 5egyenes, 6egyenlőtlen, stb stb
angolul:
1one, 2accord, 3unit, 4 agreement, 5 line, 6 unequal etc etc
hát így röviden ennyi rá a válasz h miért zseni a magyar.
Már maga a nyelv is a logikára épít.
Ellentétben az illogikus angol vagy német vagy más nyelvekre…
bocs nem spektrális fraktális… :S a spektrálissal nem tom mit akartam mondani…
önhasonló végtelen képződést jelent a fraktalitás…