Krokodil: a drog, ami drogosokat eszik

Egy házikészítésű heroinutánzat szedi áldozatait szerte Oroszországban.

Forrás: The Independent | Beküldte: | 2011. június 28. | 118 komment

Oleg körülnéz, és annak biztos tudatában, hogy senki sem látja, besurran egy szovjet típusú, omladozó háztömbbe, ahol Szása már vár rá. A konyhában kipakolják a kék műanyagszatyor tartalmát, amit magával hozott: fájdalomcsillapítók, jód, öngyújtó folyadék, ipari tisztító olaj, egy sor ampulla és fecskendő és mindenféle főzőeszközök kerülnek az asztalra.

Fél órával később, némi sütés-főzés után csak egy karamellszínű amorf anyag marad, és az égett jód orrfacsaró szaga. Szása előkészíti a piszkos fecskendőt, majd keres egy szabad helyet a sebes alkarján ahová szúrhat. Miután belefecskendezte a vénájába az anyagot, átadja Olegnek az injekciós tűt, aki becsukja a szemét, majd belövi magát.

Oroszországban él a világ legtöbb heroinfüggője – nem hivatalos források szerint közel kétmillió. A legtöbbük számára az élet rendje: bűnözés, rövidebb-hosszabb letöltött büntetések a börtönben, HIV- és Hepatitis C-fertőzés, majd korai halál. Mivel az afgán heroin korlátozására tett kísérletek némileg eredményesek voltak, a drog utcai ára felment, és azok, akik nem engedhetik meg maguknak a következő lövést, egy még borzasztóbb szerhez nyúlnak.

A házikészítésű drogot, amit Oleg és Szása használ, krokodilnak hívják. A hatóanyag a dezomorfin, egy szintetikus ópiumszármazék, ami sokkal erősebb, mint a heroin, és egy sor komplex kémiai reakció után nyerik ki, a függők naponta többször is. Amíg a heroin 6-12 000 Forintba kerül dózisonként, a dezomorfint 600 Ft-os kodeintartalmú fejfájáscsillapító tablettákból, és egyéb olcsó háztartási hozzávalókból “főzik”.

A szegények kábítószere, a mellékhatások pedig borzasztóak. A nevét azért kapta a nagytestű hüllőről, mert a mérgező anyagok gyorsan pikkelyessé, a szúrás helyén pedig zöldessé változtatják a bőrt. A java még csak most következik. Oleg és Szása nem használja régóta, de Olegnek már rothadó sebek vannak a nyakán.

“Ha eltéveszted a vénát, az már eleve egy kelés” – mondja Szása. Gyakorlatilag mérget fecskendeznek, egyenesen a húsukba. Az egyik barátjuk pár háztömbbel arrébb lakik.

“Nem akar kórházba menni, csak lövi magát. A bőre szép lassan lehullik róla, és már alig bír mozogni” – mondja Szása. A krokodil késői stádiumában lévők fényképei tényleg sokkolóak. A bőr szürkévé válik, majd lehámlik, addig, amíg csak a csontok maradnak. Az áldozatok szabályosan megrohadnak.

Az orosz heroinfüggők négy éve fedezték fel a krokodil receptjét, a fogyasztás növekedésének üteme azóta töretlen, az utóbbi hónapokban pedig hirtelen megugrott. “Az elmúlt öt évben eladott kodein-alapú tabletták többtucatszorosára nőttek” – mondta Viktor Ivanov, Oroszország Drogellenes Hivatalának elnöke. “Egészen nyilvánvaló, hogy ennek nem az az oka, hogy hirtelen mindenkinek megfájdult a feje.”

A heroin évente 30 000 ember haláláért felelős Oroszországban – az egész világ heroin okozta áldozatainak harmada – de most már a krokodillal is számolni kell. Ivanov nemrég járt egy detoxikáló központban, Nyugat-Szibériában. “Azt mondták, két évvel ezelőtt az összes kábítószerfüggő heroinos volt – most több, mint a felük dezomorfint használ.

Becslése szerint az orosz kábítószerfogyasztók 5%-a használ krokodilt, vagy egyéb házikészítésű drogot, ami nagyjából 100 000 embert jelent. Ez egy óriási, rejtett járvány – az elszigeteltebb területeken rosszabb a helyzet (a heroinszállítás akadozása miatt) – de olyan városokban, mint Tver is jelenvan.

A város detoxikáló központjában, Artyom Yegorov a krokodil mellékhatásairól beszél: “A dezomorfin a legkomolyabb függőséget okozza, és ezt a legnehezebb gyógyítani. Ha valakitől megvonjuk a heroinadagját, a legfőbb tünetek 5-10 napig tartanak. Azután még mindig nagy a visszaesés veszélye, de a fizikai fájdalom elmúlik. A krokodil esetében a kínok egy hónapig is eltarthatnak, és kibírhatatlanok. A kezeltekbe rendkívül erős nyugtatókat kell fecskendeznünk, pusztán azért, hogy ne ájuljanak el a fájdalomtól.”

A tveri függők szerint soha nem okozott gondot a krokodil főösszetevőjét beszerezni: a kodein-tabletták ugyanis recept nélkül kaphatók.

A megoldás sokak számára egyértelmű: be kell tiltani a kodeintablettákat, vagy legalábbis előírni, hogy csak receptre lehessen kapni őket. Ennek ellenére – jóllehet a hatóságok tisztában vannak a problémával – egyelőre semmi sem történt.

Dmitrij Medvegyev felszólította a krokodilrecepteket közlő website-okat, hogy töröljék az illegális tartalmakat, de nem rendelte el a tabletták betiltását. Múlt hónapban az egészségügyi minisztérium közölte, hogy tervezik a kodein-tartalmú tabletták receptkötelessé tételét, de az előírást nem tudják gyorsan bevezetni. Az ellenzők szerint a gyógyszeripari lobbi áll a tétovázás mögött.

Felkavaró képsorok, csak erős idegzetűeknek:

“A heroinnal ellentétben, amelynek hatása belövés után 3-4 óráig is eltart, a krokodil “high” csak másfél-2 óráig érezhető” – mondja Zénya, egy volt krokodilfüggő. Mivel a drog főzése legalább fél órába telik, krokodilfüggőnek lenni egy teljes munkaidejű állás.

Tverben a legtöbb krokodilhasználó akkor fanyalodik a szerre, ha nincs elég pénze heroinra, mivel olcsóbb és könnyebb beszerezni. Oroszország elszigeteltebb területein, ahol a heroin drágább, az emberek pedig szegényebbek, a probléma még nagyobb. A lakosok csak krokodilt használnak, így várható élettartamuk kevesebb, mint egy évre esik vissza.

“Érzed, hogy mennyire undorító, amit csinálsz” – meséli Zénya – “a heroinról álmodozol, amit tisztának érzel, nem méregnek. De nem tudod megengedni magadnak, szóval maradsz a krokodilnál. Amíg meg nem halsz.”

Forrás:

Beküldte:

118 hozzászólás : “Krokodil: a drog, ami drogosokat eszik”

  1. zoli74 #

    amikor látom,hogy kezdek rohadni,talán abbahagynám a szedését és orvoshoz fordulnék…

    2012. április 1. at 17:02
  2. patrik #

    hát ez durva srácok nah ennyit ér a drog kitörölheted a szart a picsádból vele -.-”

    2012. március 16. at 18:52
  3. Csak erős idegzetűeknek!!! XD

    2012. március 16. at 15:45
  4. Reneé #

    *eszem, és nem “esem”, bocsi! :D

    2012. március 6. at 16:37
  5. Reneé #

    Hát ez brutális! Éppen esem, tehát a videót nem volt gusztusom megnyitni, sőt! Evés után se fogom… Olvasni épp elég volt róla. Igen, egyfelől én is nagyon sajnálom ezeket az embereket, hiszen gyarlók és bűnbe esnek, ez tény. Persze, hogy nincsen annyi pénzük a heroinra, de azért másik részről el is ítélem őket: miért váltak függővé? Miért nem volt jó az eddigi szép kis életük? Ez a drog valami eszméletlenül durva, nem is hallottam még hasonlóról… GINA elbújhat mellette…

    2012. március 6. at 16:37
  6. kapufa #

    gyerekek én bírom nézni az ieneket, de eza videó… pfff télleg lecsavar….

    2011. december 19. at 12:30
  7. Ryan #

    Tudom is őket sajnálni meg nem is
    Sajnálni azért tudom mert végülis ők is emberek ahogy mi is.
    Azért meg nem,hogy ennyi eszük van hogy ezt csinálják.Ha nem akarnak élni vagy valami akkor löjjék fejbe magukat,az legalább gyors és fájdalom mentes,nem úgy mint ez.

    2011. november 23. at 14:00
  8. irrevildi #

    Jezusnak ma is igaza van! O bizony nem itelkezik,hanem ahol tud segit.Es persze ahol haggyakamint az elobb irtam en sem tudtam mi ez a szer,csak a hatasat ismertem,az meg tetszett. Csak a barataimon akik mar rosszabb egeszsegi allapotban voltak, rajtuk lattam hogy valami nem stimmel.Ezt a szert mi ugy ismerjuk magyarorszagon,hogy kristaly. Az Isten ovjon meg tole mindannyiunkat!!!

    2011. augusztus 18. at 01:49
    • nem értek egyet ezel mert ha ez 1 emberel lenne akkor igy járt de több röl van szo ha a más kárán nem tanul az ien az nem életre valo és én tuti nem szenvednék a szaros életért mert nem érdemli meg az ien és abszolut nem a gyerekek meg a nyomorultak története ez hanem a fajtalan köcsög csoro kápszereseké én azt mondom aki csinálja az haljon meg

      2011. augusztus 19. at 12:09
  9. irrevildi #

    Megrazo,hogy az orosz parlament nem hajlando foglalkozni sajat nepe fiataljaival.es egyaltalan hidegen hagya oket a teny hogy a krokodil letezik.
    En is beleestem ,kb 7 honapra,de isteni szerencse folytan ,Methadonnal es rengeteg alvassal sikerult rola leallnom .Mar csak a zold foltok mutatjak a karjaimon,hogy valaha a szernek eltem.Tobb baratom viszont nem ilyen szerencses.Roluk mar elkezdett rothadni a hus.Szornyu latvany es higgyetek el fogalmam sem volt rola hogy ez mivel jar.

    2011. augusztus 18. at 01:39
  10. Eztkapdki #

    Nemsokára élőben is játszhatunk zombi gyilkolós játékokat XDD

    2011. augusztus 3. at 23:55
    • Jézus #

      Sok hozzászólás engem elszomorít!!!Vannak az objektívak,az empatikusak,és a buták is felsorakoztak akik azt hiszik okosak(nekik csak mélységes sajnálatomat tudom kifejezni) És ugye a kegyetlenek is itt vannak!! Hol van az ember????? Akik ezt elszenvedik már mint a drogot,sokan nem is tudják mit cselekszenek,hogy ennek mi lesz a vége. Segítségre szorulnak ezek az emberek,nem gyűlöletre és megvetésre!!! És most itt nem csak a drogosokról beszélek,hanem ha kinyitjuk a szemünket észre vesszük mennyi ember szenved,és mennyi gyermek és mindenki csak beszél meg ítéletet mond!!!
      MIÉRT NEM SEGÍTETEK???????????????????????

      2011. augusztus 4. at 13:15
  11. zera #

    Végigolvastam az összes kommentet, végig néztem a videót. Könnyek szöktek a szemembe. Egyetlen kérdés. Miért? Végig ez lüktetett a fejemben. Mondjuk én mint aktív dohányos nap mint nap felteszem magamnak a kérdést, és akárhányszor meglátok egy képet egy dohányos tüdőről elhatározom, hogy leszokok, Szerintem ők is így vannak vele. Amíg a társaikat látják szörnyülködnek, de remélik nekik szerencséjük lesz. Mire észbe kapnának,már baj van. Sajnos igen, minden embernek megvan a maga függősége, csak észre sem veszi. Mondjuk ez a drog az összesnél ijesztőbb. Felfalja saját használóját. És nem úgy mint a többi, átvitt értelemben, hanem szó szerint. Iszonyatos. Én ma tényleg megfogadom h leteszem a cigit. Még csak 21 éves vagyok, Szeretnék még sokáig, boldogan élni.

    2011. augusztus 3. at 00:44
  12. Milán #

    Ezeket az embereket nem lehet sajnálni hisz ahogy a képeken is látszik eszi az embert lehet ez is egy élet forma de nem jó út a mai fiattalok számára Ugymond ez ” tanulságos ” h ne csinálják és ne nyuljanak ezekhez hozzá . én 18 éves szemel ahogy nézem undorito és siralmas nem sajnálom ezeket megérdemlik ! mindenki saját élet kovácsa ….. de ha ugy nézük aki jeroinozik és krokodilhoz nyul teljesen mind1 mit csinál ugy is a temetö a kiutja . remmélem nem lesz elterjedve magyarországon mert igen undorito lesz akkor ez a kis ország is ! :S

    2011. augusztus 2. at 16:39
  13. Szamár #

    Nem tudom hogyan lehet üzenni csak adott személynek, de az emailem: gnacsa@freemail.hu

    2011. augusztus 1. at 16:08
  14. Szamár #

    Köszönöm,

    Szeretlek Senki!

    Soha ne add fel, már csak az emléke miatt sem!

    Véleménynek üzenem hogy De igen tud tenni a mai fiatalokért! És még sokan közülünk.

    Én szegeden nőttem fel és nincs tapasztalatom drogosokkal, de egy biztos, kisgyermekként ugyanolyan ragyogó szemmel néztek meg egy pillangót mint bármelyikünk…..

    2011. augusztus 1. at 15:16
  15. vélemény #

    Senkinek üzenem, hogy változtasson nevet pl. a Valaki megfelelőbb lenne.

    Aki nem volt még ilyen ilyen szituban gondolhat vagy mondhat amit akar de nem tudja mit beszél.

    Én egy Bp.-i lakótelepen nőttem fel ahol 24-25 éves koromra nagyjából 100 haverból kb. 65 drogos lett (főleg heroin + még lsd, hasis, extasi, speed…) páran bele is haltak.
    Mitől volt más a maradék kb.35 haver (velem együtt)???
    Nem voltunk okosabbak vagy butábbak, szebbek vagy csúnyábbak, jobbak vagy rosszabbak, vadabbak vagy szelídebbek, nem kaptunk otthon több vagy kevesebb szeretetet és szigort, jobb- rosszabb nevelést…. és folytathatnám a listát a végtelenségig.

    A jó választ még most sem tudom de biztos nem vagyok felsőbbrendű mert én nem csináltam. Talán szerencsésebb vagyok.
    Felsőbbrendű akkor lennék ha képes lennék segíteni az ilyen embereken és megértetni a fiatalokkal, hogy miért ne próbálják ki a drogokat de sajnos ehhez kevés vagyok.
    (Ide várom majd a tökös beszólásokat de előtte gondold át, hogy ha magaddal nem is foglalkozol mit szólnál ha a szüleidet, gyerekeidet, testvéreidet látnád ilyen állapotban)?

    Szerencsére mára már minden haver abbahagyta a drogozást lassan egy évtizede.
    A lényeg, hogy kívűlállónak tekintem magam.Viszont a fenti felvétel szereplőit nagyon sajnálom. ilyen kínokat senki nem érdemel meg. (na jó van aki igen de nem egy szerencsétlen drogfogyasztó).

    2011. július 31. at 14:45
  16. hgadfio #

    Mocskolodni könnyű egy olyan dologról, amiről igazán nem tudod, hogy mi.Én soha nem ítélek el más embert, mert nem tudom, hogy milyen volt az élete, mi vezetett el odáig, hogy hozzányúljon valamilyen droghoz.Nem látok más ember fejébe, és lelkébe.
    (biztos vagyok benne, hogy NEM JÓKEDVÉBŐL jut el valaki idáig!!!!)
    Van egy olyan sejtésem, hogy a mocskolodással önigazolja magát az ember, hogy “hülye,aki csinálja, én soha nem fogok ilyet csinálni, mivel én nem vagyok hülye….”-és másnapra kialudja az egészet…Mert a rossz dolgokkal jobb nem foglalkozni…
    Ettől függetlenül a probléma megmarad….

    2011. július 30. at 16:46
  17. Idejottok geci okositani minden szart hogy a herkazas rosz persze hogy az de annyira fogalmatlanok vagytok hogy rendesen faj ra nezni arra amit irtok a tipikus koznep felhaborodik mert megteheti fuj

    2011. július 30. at 09:58
  18. Elég durva… azért, amikor megkocogtattta a “csajnak” a csontját….brrr…. mint egy zombi :( :( borzasztó
    De egyet értek… saját maguknak köszönhetik :(

    2011. július 30. at 09:45
  19. keri #

    tisztelem, hogy megnyíltál. Nem kell írnom, tragikus események után is az élet megy tovább és lesznek még szép napok. Minden ember értékes, (Te is!) mindegy honnan indult el. Ha erősebb a szeretet mint a gyülölet, jó úton jársz. Mocskolódók mindig voltak és lesznek. Sajnálom őket, mert a gyűlölet, megemészti őket. És kiég bennük a szeretet. Szorítok Neked, hogy szebbé tudd tenni a jövődet!

    2011. július 29. at 22:33
    • Kibaszot retardaltak vagytok mind te jo isten

      2011. július 30. at 09:53
  20. senki #

    Sziasztok! Soha nem csináltam még ilyet de szeretnék elmesélni valamit… hozzám is eljutott ez a cikk és át is olvastam de átolvastam a kommenteket is :S
    rengeteg “pusztuljon a férgese” típusú hozzászólást olvastam.
    Kisgyermekként kerültem állami gondozásba, nem ismertem a szüleimet még ott ismerkedtem meg a barátnőmmel nagyon fiatalon. A gyermeki barátság vonzódás lett a vonzódásból szerelem. Ő volt az egyetlen nő az életembe és mindennél jobban szerettem. Gyönyörű volt, a legszebb nő akit valaha hátán hordott a föld. Még ma is élénken él az emlékezetemben mikor egy tavaszi este elkalandoztunk a szántóföldeken és ahogy ott ültünk és néztük a naplementét én csak Őt néztem mert ezerszer szebb volt Ő minden földi szépségnél nem tudtam betelni vele. Az életünk még is keserű volt egyikünknek sem volt senkije család se, barátok se. Mi voltunk egymásnak minden család barát testvér egyszerre. Ez a keserűség, hogy kitaszított az élet minket rányomta a bélyegét fiatal éveinkre. Együtt kezdtük el… együtt lőttük be magunkat…
    Iskola mellé jártunk csencseltünk ügyeskedtünk hogy legyen pénzünk anyagra… igen sokszor loptunk is. Úgy éreztük az az élet igazságtalan és kibaszott velünk. Hát mi is kibasztunk az élettel. Fiatalok voltunk és buták. Teltek az évek az örök körforgásban. Felkelés tarhálás csencselés gyűlölködés narkó alvás és ez napról napra hétről hétre…évről évre. Gyűlöltük a sorsunk hogy senki nem szeret és nem kellettünk senkinek. Sok mindenen mentünk keresztül de mindig kiálltunk egymás mellett. Aztán lassan felnőttünk és változtatni akartam és el is kezdtük. Együtt szoktunk rá együtt szokunk le eddig se volt senkink hát most itt vagyunk egymásnak. Egymást segítettük át a nehéz időszakon. Mikor remegő kézzel szorítottam a remegő kezeit ahogy egyik cigiről gyújtottunk a másikra hogy ne hívjuk a srácot akitől vettük csak a mai estét bírjuk ki. Együtt egymásba kapaszkodva vészeltük át az estéket mikor nem tudtunk aludni és az elvonási tünetektől merev görcsös iszonyú fájdalom hol sírásként hol üvöltésként törte meg az omladozó bérház csendjét… de végül sikerült… nekem sikerült. Elkezdtem dolgozni hogy fenn tudjam tartani a lakást munka után kéregettem hogy enni tudjunk és csencseltem hogy legyen pénz nyugtatókra altatókra fájdalomcsillapítókra. Én végleg felhagytam a narkóval de barátnőmnek nem ment ilyen könnyen fél évig bírta utána megint szúrt és megint titokban. De mindig rájöttem és kezdtük előröl. A véget nem érő estéket amikor a könyörgött egy újabb adagért, törékeny teste görcsbe rándult üvöltött zokogott. A végtelen mennyiségű nyugtató és altató. A napok mikor többórányi harc után végre evett valamit. Mikor rohantam haza a munkából mert nem vette fel a telefont. Végül másfél év után eljutottunk oda hogy hogy végre letette. Legalábbis azt hittem. Egy év után még mindig nem szúrt és hálát adtam az égnek hogy nem is fog többé. Már én is egészen rendbe jöttem két munkahelyem volt nehézkesen de meg tudtunk élni néha egészen jól ment nem kellett kéregetnem felhagytam a kétes üzletekkel, tisztességesen akartam élni. Barátnőmmel terveztük a házasságot és gyerekeket és már ő is dolgozott pár hónapja én tanultam dolgoztam hogy minél jobb állást találjak… boldogok voltunk.
    Egy karácsony este mentem hazafelé. Akkor már fél éve dolgozott ő is és két éve nem nyúlt drogokhoz és én sem. Aznap kaptam pénzt egy kis mellékesért és azzal a tudattal mentem haza hogy ki tudjuk fizetni a számlákat és lesz egy békés karácsonyunk még egy fát is sikerült szereznem igaz az utolsó volt és 3órányi hólapátolásért cserébe kaptam meg a kicsit satnya fenyőt de legalább volt még ajándékot is vettem a barátnőmnek méghozzá egy gyűrűt azzal a szánt szándékkal hogy eljegyzem ekkor már 12 éve voltunk együtt. Az örömtől szinte repültem haza. De nem az várt amire vártam.
    Mint utóbb kiderült pár nappal a szabadság előtt barátnőm részt vett egy munkahelyi összejövetelen, erről tudtam arról azonban nem hogy ott az egyik munkatársa megkínálta egy kis ekivel… és aki függő az az is marad örökre.
    A kanapén találtam rá kiterülve. Hajdan gyönyörű arca, gyönyörű csillogó szemei cseresznyepiros ajkai a huncut mosoly a szája sarkán a tekintet amibe beleszerettem mintha soha nem is létezett volna. Az arca gyakorlatilag szétrobbant a túladagolt herointól. Felpuffadt céklavörös volt habzott a szája, szemei fennakadtak haja az arcába tapadva görcsös embertelen pózba feküdt a kanapén kicsavarodva…
    A mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
    Akik úgy gondolják hogy az ilyen narkósok pusztuljanak kívánom hogy SOHA de soha ne tudják meg milyen érzés így látni az egyetlen embert akit szerettél és aki szeretett téged az embert akit mindennél jobban szerettél még magadnál is akiért képes lennél mindent feladni aki a világot jelenti neked. Legyetek boldogok és legyen szép életetek és töltsetek sok időt azokkal akiket szerettek… ezt kívánom nektek negatív kommentelők teljes szívemből. És bocsánat ha zavartam valakit a hozzászólásommal… nem szoktam erről beszélni de zokogva írtam meg ezt a hozzászólást. Soha többé nem láthatom az arcát… a drog erősebb volt annál a mérhetetlen szeretetnél is amit éreztem iránta…
    Sziasztok: Senki

    2011. július 29. at 20:04
    • hgadfio #

      Kedves “senki”!Biztos nem lehetett könnyű leírni a történteket.És igazán csak az látja át a dolgokat, aki átélte.kerihez csatlakozva, én is szorítok , és minden jót kívánok neked!!!!!!!

      2011. július 30. at 17:03
    • Piktegen #

      :((((((((

      2011. augusztus 2. at 17:40
    • Thomas Krasnyi #

      Igen szep es meghato iras..
      miert erzem megis csak “tortenetnek”?
      ;)

      2011. augusztus 3. at 04:58
    • Jézus #

      Kedves senki!!! Te vagy a legnagyobb!!!!!!

      2011. augusztus 4. at 13:19
    • Theo #

      Uramisten!!!!!

      Tudod, csak aki sokat szenvedett, annak lesz bölcs a szíve….

      2011. augusztus 10. at 16:03
  21. Axekiller #

    Ez 1 nagyon jó drog!

    Egy éven belül eltakarítja a használóját…..A cikkből idézve”a nyakán 1 rothadó fekély van de nem érdekli….”
    Nő a számuk a használóknak holott tudják és látják mit tesz ez az elnézést de szar….a testükkel és igen egyetértek azzal aki ilyennel él az meg is érdemli…mint a gázgyújtó utántöltőt szipuzók….stb(senki nem kényszerítette rá őket töltött pisztollyal)
    Én 14 évesen kerültem az utcára mert anyám alkoholista volt….Dolgoztam megcsináltam az érettségit..azóta 2 diplomám van…szóval ne ossza itt senki az eszet hogy családi háttér,társadalmi helyzet vagy egyéb ilyen dolgok befolyásolják azt hogy ki lesz drogfüggő,vagy alkoholista…..csak dolgozni kell terveket kovácsolni az életre és tenni érte…nem lopni,gyilkolni kell a pénzért,vagy várni a csodát(esetleg a sült galambot)hanem megteremteni az életkörülményeidet fokozatosan mert egyszerre semmi sem megy!

    Végezetül,a fű az egyesült államokban(és még sok helyen) legális fájdalomcsillapító-DE CSAK RECEPTRE!!!

    2011. július 29. at 13:37
    • Psyd #

      “Én 14 évesen kerültem az utcára mert anyám alkoholista volt….Dolgoztam megcsináltam az érettségit..azóta 2 diplomám van…szóval ne ossza itt senki az eszet hogy családi háttér,társadalmi helyzet vagy egyéb ilyen dolgok befolyásolják azt hogy ki lesz drogfüggő,vagy alkoholista….”

      Először is észt :)(Messziről jött ember azt mond amit akar :D)

      Másrészt senkit nem késztet semmi…
      A függő az függő marad.Akár drog,alkohol,nikotin,élvezeti eszközök,perverzitás…
      Mindenki megtalálja mi a jó neki…Ha nem tudunk mértéket tartani függők leszünk.
      Kérdés az, hogy milyen mértékben..Egyik pótcselekvést követi a másik mindaddig még nem találunk egy 3. tökéletest :P
      Amíg az emberek idióták nem kell visszavonatkoztatnunk ilyen hülyeségekre.
      Ők azt csinálják ami nekik jó mi azt ami nekünk.
      Ez egy evolúciós törvény miszerint az erősebb akaratú életben marad a gyengébb meghal…Nincs itt rejtély….

      2011. július 29. at 14:51
    • keri #

      Szívből örülök hogy neked sikerült olyan dolgokat elérned, amiről sokan csak álmodoznak semmilyen háttér nélkül. Ez nagy dolog! És példamutató. Igaz nem siránkozni kell, hanem cselekedni.Nem fucsa hogy a legtöbb drogfogyasztó a fiatalok köréből kerül ki. Miért? Érdemes elgondolkodni!!!
      Mit ad a társadalom a mai fiatalnak? Mit tud nyújtani? Milyen célokat , terveket tud mutatni? Míg régen a nagyapán eltartott egy fizetésből egy 8 tagú családot, ma egy 4 tagú családban mindkét szülőnek dolgoznia kell. Nem az idei hanem a tavalyi szint fenntartásához. A gyerkőcök meg kulcsos gyerekek , akikből még nem drogos, de számítógép , tv függők lesznek és ha a kezükbe adnánk egy gépfegyvert szemrebbenés nélkül tüzelnének.
      A fiatalok családot, megélhetést szeretnének célként. De ha nem adnak neki munkát (de én amondó vagyok aki keres az talál, ne válogassak) , megélhetést, nem tanítják meg őket küzdeni……. Kemény volt a kommunista rendszer, de dolgoztak az emberek. Büntették akik nem dolgoztak. Meg tudtak élni, hitelt tudtak törleszteni. De ma? Vegyél fel hietelt ha dolgozol is. Ki tudja holnap meglesz e a munkahelyed és lőttek a lakásnak, autónak . Az iskola is más volt. Szakmát tanult a fiatal és kellett is a munkaerő. De ma? Kevés az értékes szakmunkás. Mindent a gépek vettek át, több szériagyártás, több profit. Amíg a cipész jól készítette el profi szinten a cipőt, évekig használhatta a hordozója, ma a selejtes kínait veszem meg. A lényeg sok legyen belőle…….. Az ember régebben értékesebb volt mint ma. Szükség volt az erejére, munkájára, önmagára….Ma már inkább a gépekben bízunk mint egymásban….
      A tétlenség bűnt szül. …… és az emberek már nem szeretnek dolgozni. A cél nem a megélhetés és jólét, család, hanem hogy ember maradj! Az az ember akiben szeretet van ………………

      2011. július 29. at 15:21
    • peter #

      Gratula tiszteletreméltó ember vagy……..

      2011. július 29. at 19:45
  22. kósza lélek #

    A függőség nagyon sokrétű lehet. Lehet függni drogoktól, alkoholtól, cigarettától, tv-től, egyéb elektronikai kütyüktől, szerencsejátéktól, pénztől, hatalomtól. Hogy kinek mennyire szól bele életébe a függőség az attól függ, hogy ki mennyire erős jellem. Vannak olyan emberek, akik titkon űzik ezt a sportot, úgy feszegetik a határokat, hogy a külvilág szinte semmit sem érzékel belőle és vannak olyanok, akik hangot is adnak tevékenységüknek. Vannak művészek, akik talán sohasem alkothattak volna remekbe szabott műveket az utókornak. Zenészek, kik józanul sosem hallott hangokból komponálnak, írók kik meg nem történt dolgokról írnak, festők, kik sosem kikevert színekből festenek nem e világi képeket, stb… A legtöbbjükben az a közös, hogy volt részük valamilyen spirituális, transzcendens élményben, amit legtöbbször drogos élmények közepette tapasztalt meg. Persze vannak olyanok is, akik a velük született tehetségből táplálkoznak és nincs szükségük semmilyen szerre az alkotáshoz és vannak olyanok is akik csak nem vállalják be. Vannak emberek akik kíváncsiságból,unalomból, vannak akik menekülésből és vannak akik kényszerből próbálnak és használnak szereket vagy csak élik az életet. Nagy keresztény butaság, ha valaki azt hiszi, hogy attól, hogy nem nyúl semmilyen droghoz, akkor biztosan a mennybe jut. Aki eddig azt hitte, az nézzen mélyen magába, hátha van még ott lappangva más bűn. Aki talpra áll, hatalmas lépést tesz, aki félelemből nem cselekszik elbukik. Az út, amit mindenkinek meg kell tennie, rögös és göröngyös, melyen vannak meredekebb és lankásabb szakaszok is, de mindenkinek személyre szabott. Az a tény meg hogy mennyi az útvesztő benne, azt hiszem mindenkinek világos. Éppen ezért mindenkinek maga dolga, hogy eljut-e a célhoz vagy sem. Remélhetőleg nem csak egy esélyünk van, hanem számtalan mindaddig míg végül mindenki rájön arra, miért is élünk itt a Földön.

    2011. július 29. at 11:32
  23. hullasóhaj #

    Én a cigányokat tömném meg ilyennel :D

    2011. július 29. at 10:34
    • Erika #

      Mintha rasszista lennél kedves?

      2011. július 30. at 11:49
  24. Szamár #

    Miért kell a drog, miért kell a pia? minél messzebb kerülünk önmagunktól annál inkább fordulunk ilyen szerekhez.
    Nem tudtam megállni hogy ne irjak ide mert ha akár egy emberben is változik valami, akkor megérte.
    Mindannyiunk a szeretetért folytatott harcban “leli halálát”. Amit nem kapunk meg a környezetünktől, senkitől, mert önmagunkban találjuk csak meg és más nem tudja megadni csak mi magunknak. Mélyen belül mindenki ettől szenved, és ki mivel kopmpenzál ennek pótlására… miközben végig ott van bennünk, csak ott nem keressük.
    A legtöbb ember a társadalom és törvény által elfogadott keretek között család, sport, pénz, jólét, extrém sport, hobbik, bulik, piálgatás, enyhébb vagy durvább drogok…. és ezt ugy érzem növekvő sorrendben írtam le.

    2 éve még aktívan dolgoztam a főállásomban mellette egy vállalkozásban hogy meglegyen a mindenre való…. és ami feszkót eközben összeszedtem, 1-1 jó buli keretében piával és hatalmas táncolással nyomtam ki. Volt egy barátnőm, akivel elképzeltem hogy majd gyereket szül nekem…. és majd dolgozok és majd bulizok és ahogy elröppent az eddigi 32 évem, elröppen a másik 32 és kész is….. de eközben hol vagyok ebben én.

    Mert nem én vagyok aki folyton dolgozik, aki menetel a mókuskerékben, aki alkohollal és bármi mással eltorzítja a körülvevő világ érzékelését, vagy öntudatlanul alszik…..

    Ha érdekel szívesen mesélek :)

    2011. július 29. at 09:48
    • Erika #

      Klassz amit irtál.Akár az én tollamból is jöhetett volna.Legalábbis az első 6 mondat. Erika

      2011. július 30. at 11:35
    • Erika #

      Klassz amit irtál.Akár az én tollamból is jöhetett volna.Legalábbis az első 6 mondat. Erika

      2011. július 30. at 11:35
    • Piktegen #

      mesélj…

      2011. augusztus 2. at 17:20
  25. hgadfio #

    A függőség egy kibaszott betegség, amit kezelni kell!!!
    (Ugyanúgy, mint például a cukorbetegséget.)Ha nem kezelik elég gáz dolgokat tud magával művelni az ember!!!És az a durva, hogy még lehet, hogy tisztában is van a
    következményekkel, csak kibaszott nehéz egy olyan dolgot letenni, mint a drog!!!!!!!!!
    Vagy szert váltasz….Bár lehet a krokodil drogot használó személyek jobban járnának, ha szert váltanának, de mint, ahogy a cikkekben is írják igen olcsó az előállítása, így anyagi okok miatt biztos megéri ezt használni…
    Csak azt nem tudom miért nincsenek ott olyan rehabok, ahova esetleg bemehetnének leszokni a drogosok, vagy methadon program miért nincs??????(Vagy van, csak én nem tudok róla???)Mert akkor lehetne választása a függőnek, hogy vagy lejön a kezéről a húsi, vagy elveszti egy-két végtagját, vagy meghal, vagy leálll!!!!!!!!

    2011. július 29. at 09:46
    • keri #

      Vannak lesztoktató helyek, de nagyon kevés. Kb 1 millióan vagy talán többen is vannak a “krokifüggők” és talán 100 alatt vannak a ‘”menedékhelyek”. Sajnos az államnak ebből nincs porfit. De más drog eladásából – kávé, alkohol, dohány adó – igen.

      2011. július 29. at 14:43
  26. dog #

    Szerencsétlen:(.

    2011. július 28. at 23:10
  27. bela #

    ha hihetetlennek hangzik, tán nem is igaz

    2011. július 28. at 20:33
  28. Phalee #

    homemade drugs forthewin…
    Nem tudom őket sajnálni… ha annyi eszük van hogy, házilag gyártott szart fecskendeznek be magukba, akkor viseljék a következményeket. Végülis saját kútfőből hozták létre, senki nem mondta nekik.

    2011. július 28. at 20:25
    • Hát szerintem nem mindenki tehet arról hogy oda jutott de mind1… tudod van amikor az emberek teszik ilyenné a másikat.. bizonyos közösségek… lehet hogy pont te és észre se veszed… gondolkodj el ezen mielőtt egyből főbe lőnéd :)

      2011. augusztus 8. at 23:18
  29. Khain #

    hullik a féreg… szánalmas, hogy az emberek mennyire képtelenek valóban EMBEREK lenni, és folyton retkes drogokhoz nyúlnak. A füvet sem szeretem, de jobban megtűröm az azt hazsnálókat, mint azokat, akik akár csak egyszer is valami kevésbbé természeteshez nyúltak – heroin, kokain, gina, speed, lsd, stb…. egyszerűen hányadék az az ember, aki nem képes magát elfoglalni, akinek nincs annyi önálló működésre képes agya, hogy a világot úgy élvezze, ahogy az a látóidegein keresztül érződik. MI A FASZNAK TORZÍTANI???

    és egyetértek azokkal, akik szerint nyugodtan fejbe lehetne lőni ezeket. Ők is így döntöttek, csak egy lassabb változathoz nyúltak.
    Éljen a természetes szelekció.

    2011. július 28. at 18:47
  30. keri #

    Bocsánat! Jannn!

    2011. július 28. at 17:10
  31. keri #

    Ez egy ÉRTELMES hozzászólás volt Johnn. A többieket olvasva szörnyű gondolatok jutottak eszembe ; Hitler , Sztálin – és a középkori keresztes hadjáratok – is így gondolkodtak. Megmenteni a társadalmat a nem odaillő arcoktól. Kicsi Hitlerek, kicsi Sztálinok vannak szerte a világon, akik meg tudnák oldani a “nagy problémákat” mészárlással. Tőlük ki menti meg a világot?

    2011. július 28. at 17:09
  32. fehérszakál #

    Az összes drog dílert nyílvánosan mágján élve elégetném a városok főterein. Kivétel nélkül. Azt is aki a kibérelt lakásban drogot termeszt. Egyik sem különb a másiktól. Elég lenne 40-50 embert elégetni élve, megszünne teljesen a drogprobléma. A függő fogyasztókat meg nagyon szigorú és hosszú idejű leszoktatóra bezárnám egy zárt intézetbe, ha onnan meg akar szökni akkor helyben le kell lőni az örtoronyból.
    Aki meg ezekután ilyen szerekhez nyúl a leszoktatás után azt szintén máglyára küldeném.

    Miért a rendes, dolgozó, adót fizető társadalom fizesse meg az ilyenek gyógyítását ha ezek nem akarnak meggyógyulni, leszokni a drogról.

    2011. július 28. at 16:25
    • elalamein #

      te egy olyan mérhetetlenül idióta és berögzült, begyöpösödött ember vagy, hogy a mágja égne miattad, és nem pedig fordítva…az összes “drog” alatt remélem beleértetted a teát, a kávét, a kakaót, és a gyógyszereket is és nem mellékesen az alkoholt is?!?!?! nagyue! talán először kicsit utána kéne nézned, mielőtt egy kalap alá veszel mindent, és netántán, bár ezt az értelmi szintedből levonva nehéz lesz, de mérlegelni, hogy mégis mi micsoda…

      merem állítani, ha az alkohol most kerülne forgalomba, és eddig NEM létezett volna, simán menni G1-es besorolásba és a tiltó listán verekednének a heroinnal és kristályos meth-el…csakhogy, az alkoholra olyan kultúra és hagyomány épül, hogy erről mindenki megfeletkezik, vagy egyszerűen másképp néz rá…az alkohol is ehet káros és egészséges is!!!! van aki egy étteremben iszik meg 1 pohár Chateau Latour-t és van aki a büdösen, koszosan issza a padon a 2. üveg koccintóst..de gondolom a te besorolásod alapján ők ugyan olyanok..hát persze…

      és végezetül csak zárójelben jegyezném meg, hogy a fű, mint kemény drog, a magyar gyógyfüvészeti lexikonban nem egy, de nem is 50 évig szerepelt, és a mai napig az egyik leghatékonyabb migrén elleni orvosság, jaaaaa hogy nincs is más..?!?! a cluster szindrómás betegek is érjék be egy oxigén palackkal, mikor mellette ottvan a bróm lsd ami szinte perceken belül elmulasztja a fájdalmakat…(és most csak 2 példát hoztam fel, de sok más is ott van…)
      minden kultúrában ott van így vagy úgy a “drog”, az más kérdés, hogy bizonyos egyének ezt hogyan használják…

      minden esetre én azt vallom, az ember legkárosabb tulajdonsága a mértéktelenség, és erre legjobb példa a víz! az élet elképzelhetetlen nélküle, de igyál meg egyszerre 7 litert! garantáltan nem fogod kipisálni, meg mást sem…

      2011. július 28. at 21:33
  33. jannn #

    Jóemberek!

    Mielőtt mindenki fröcsögő szájjal üvöltözné a saját igazát és a másik mérhetetlen ostobaságának taglalásába merülne, szerintem vegyünk egy nagy levegőt és nyugodjunk meg. Miért nem lehet legalább egyetlen weboldalon megosztani úgy a véleményedet, hogy közben ne süllyedj le arra a bizonyos szintre, amit sokan (remélem nem önhibájukból) érnek el? Az indulatok érthetőek hiszen súlyos dolgokról van itt szó, ennek ellenére meg lehetne fogalmazni az ember véleményét káromkodás, a másik ócsárlása és egyéb szükségtelen dolgok nélkül.

    Az én véleményem szerint (ha van itt még valaki akit érdekel a másik véleménye), a problémát nem lehet olyan egyszerűen orvosolni, mint ahogy azt néhányan feltüntetik. Gondolok itt olyan megnyilvánulásokra (ugyanis találkoztam ilyenekkel) akik szerint például: le kéne mészárolni az összes droghasználót, vagy: a bizonyos mértékű legalizálás mindent megoldana – hogy csak a (számomra) legérdekesebb megoldásokat említsem.

    Amit a leginkább meglepőnek tartok, hogy vannak emberek akik ezen tényleg jókat nevetnek, mi több olyan szavakkal illetik a szenvedő szerencsétleneket hogy el sem hiszem. Szerintem itt elsősorban nem az adott ember ócsárlásával kéne foglalkozni, aki idáig eljutott hogy a húsa éppen lerohadó-félben van. Egyrészt azért mert nem mindenki olyan szerencsés mint itt sokan, hogy fogalma sincs a fizikai-lelki függésről, na meg a befolyásolhatóság, az igazán nehéz élet, és az egyszerűbb utak választása, és egyéb dolgok hatása alatt, amik ezeket a szerencsétleneket idáig vezették. Inkább azzal kéne foglalkozni hogy hogyan lehetne megoldani ezt a globális problémát, amit a drogok és használóik jelentenek. Ugyanis legalább ezt mindenki beismerheti, hogy ez egy hatalmas probléma, ami megoldásra vár. Az ember nap mint nap hallja a híreket, a tragédiákat, mégis ilyenkor lehet a legjobban rádöbbenni hogy milyen is az a híres valóság. Szerintem az összefogásban az erő, és a valóság hirdetésében. Ugyanis ameddig nincs megfelelően hirdetve az igazság, ameddig nem tudatosodott az emberekben a probléma mélysége, addig nem lehet mást várni az emberektől, mint hogy dobálóznak a megoszló véleményükkel, meg itt-ott létrehoznak ilyen-olyan drogmegállító mozgalmakat.

    Ezt elérni azonban nem könnyű feladat és remélem hogy legalább pár emberhez eljutott a mondandóm – reményeim szerint pont olyanokhoz akik bőszen dobálóztak azzal, hogy mások mennyire hülyék és tudatlanok és remélhetőleg hamarosan elpusztulnak a társaikkal együtt.

    2011. július 28. at 15:11
  34. zászlóshajó #

    Gondoljátok, hogy Kaufman Mózes hagyni fogja, hogy a gyógyszergyára által készített terméket korlátozzák? Ahhoz még a Medvegyev is nagyon kevés! :)

    2011. július 28. at 12:21
  35. ciccu #

    Az ilyen embereket csak szánni lehet…Tény, hogy maga döntött úgy, kipróbálja a drogokat, köztük ezt is. Ez is csak a gyengeségét mutatja, és azt, hogy mennyire sajnálni való…

    2011. július 28. at 11:45
  36. vackvacka #

    szerintem a noci mar megbanta hogy hozzanyult a droghoz, legalabbbis melyen tudatalatt, az ilyen rohadjon el, drogosok ezt erdemlitek

    csak lojjetek magatokat idiotak

    2011. július 28. at 11:08
  37. udi #

    “Felkavaró képsorok, csak erős idegzetűeknek”

    Ennél egy csöppet érzékletesebb figyelmeztetés kellene.

    2011. július 28. at 09:09
  38. WildBear #

    Ezek is emberek voltak, mint Te, vagy én.
    Elkezdtek valami enyhébb szert; gyengék voltak, nem tudtak leállni.
    Ők sem ilyen halált képzeltek maguknak.
    Ne vess rájuk követ !

    A szerencsétlen csaj, akinek a sebét tisztítják, akár az osztálytársnőd is lehetett volna a fősulin, ha más körplmények közé születik.. és nem szoktatják (szokik) rá a drogra.

    Neki is lehetett volna családja, és gyerekei.

    Ha valakit “ki kellene nyírni”, azok a drog dealerek, akiktől az első adagokat kapták..

    2011. július 28. at 08:23
    • diiiiisssss #

      a szóhasználat helyes. “voltak”. feladták önmagukat, emberi mivoltukat egy flashelős érzésért, és néhány idióta hatóanyagért. onnantól kezdve hol marad az emberi mivoltuk és méltóságuk? saját maguk bontották le, adták el, hogy aztán csak egy roncshalmaz maradjanak csupán.
      abszolút jogos: dealereket falhozállítani és hátulról tarkónlőni. DE addig amíg mexikóban, 2010-ben, Ciudad Juarezben cca. 3000 embert öl(et)tek meg a kartellfejesek, addig nem sok remény van erre. hányan láttátok a videót neten, ahol egy drogkartell két tagja baseballütővel ripityáraver egy embert, és a legnagyobb kínjai közepette a végén vidám mexikói zenére feldarabolják egy baltával? őket is támogatják a drogosok. de ezzel már megint egy új front nyílik a vitában, amit frászsetudja hogy meg akarunk-e nyitni…

      2011. július 28. at 14:35
  39. gyépés #

    Ezzel a kis monológgal és élettörténettel arra akartam kilyukadni, hogy hiába van akármilyen TERMÉSZETES drog, a legtöbb a felhasználón múlik. Ha valaki napi 2 deci jó kis kékfrankost megissza, attól valószínűleg csak jobb vérképe lesz, és nem májzsugora. Más valaki megiszik 1 litert…vérképe ugyan jobb nem lesz, de ugyan úgy baja sem. Mégis egy ismerősöm napi 1 liter bortól fordult a föld alá 42 évesen, miután hetekig átvérzett a bőre, végül megfulladt a vérében a kórházi ágyon.
    Más valaki elszív heti füves cigit, soha többet nem fog szívni mert hatalmasat rókázik. Ez ilyen. Én meg egésznap tudnék szívni, csak tudom hogy hol a határ. Mindenkinek vannak határai, és mindennek van határa. Mindig fel kell mérni ezeket, és azok után cselekedni. Valószínűleg ők még nem tudták az (alacsony vagy) iskolázottság, szülői nevelés hiányában hogy mit fog velük tenni az a kis extraktált anyag. Én sem tudtam, hogy mit tesz a frontin, meg is jártam…Nem tudtam, hogy hol a szernek a határa, és hol az én határom. Azóta eltelt idő, tapasztaltam, sok mindent megéltem, a füvezést is 18 évesen próbáltam ki először, nem is lett problémám. Szóval itt bizony az emberek hiányzó tudásának, butaságának az eredményét látjuk, nem egy szerét. A heroin, kokain, crack, crock, morfin, alkohol(belemer valaki kötni….) mind emberi kreálmány. Fűtől, mescalintól, salviától, dmttől, gombától, kokacserje levéltől semmi bajod nem lesz ha tudod, hogy neked mennyit lehet, illetve tudod, hogy mit tehet veled a szer, mire figyelj. Butaságnak tartom ezen szerek tiltását. Inkább legyen az embereknek sok alig káros alternatíva, mint két erős függőséget okozó, teljes leépülést előidéző szer(alkohol, nikotin), illetve rengeteg ezeknél is súlyosabb károkat okozó homemade szär. Ha életképes lenne az emberiség, már réges rég nem tiltana, hanem FELVILÁGOSÍTANA, aztán meg majd az ember eldönti, hogy mit csinál az életével, és hogy számára mi a káros és mi a gyógyszer. Ehelyett most kezdi meg szörnyű, kínokkal teli létezésének utolsó “óráit”, amelyet e csodás tiltás gyermekei csak megfűszerezni fognak. Nem baj, én boldog leszek, nem szennyezzük tovább e szebb sorsra érdemes bolygót, nem lesz több megerőszakolt nő, aknától megcsonkított gyermek, se bomladozó, rothadt szagú ruszki szintis junkie.

    Rettentő zavaros lett, tudom, több részben írtam, de ti úgyis majd azt mondjátok, hogy betépve írtam, nah mind1, béke!

    2011. július 27. at 20:58
    • albínó #

      Nagyon örülök h ezt nem nekem kellett leírnom.

      2011. július 28. at 02:48
    • shy:fx #

      Teljesen korrekt írás és vélemény. Szerintem ezeket az embereket nem a drog tette tönkre, hanem saját magukat tették tönkre. Persze nyilván a drog miatt néznek ki így, de nem hinném, hogy kényszerítették rá őket, hogy lőjék magukat. A gyengék elbuknak, kihalnak, elpusztulnak ez az evolúció. Ez valahol így van rendjén. Én mindig is azt mondtam és fogom is állítani, hogy a drog emberfüggő. Nagyon helyesen fogalmaztál a határokkal. Minden ember más. Én is tudom magamról, hogy hol a határ, lassan 7éve füvezek néha aktívan de legtöbbször csak hónapok elteltével gyújtok rá, mikor hogy de nem menőségből és nem is függőségből, pont annyit szívok amennyi jólesik a 7 év alatt 1szer sem mentem rá semmilyen szintetikus szarra, mert én tudom, hogy tönkretesz, tönkreteszi embert. De sajnos sokan nem fogják fel, az pedig nem a szer hibája hanem a személyé. Mindig az ember a hibás. Sok ismerősöm belefolyt ezekbe az új “legális” drogokba sajnos, láttam életeket tönkremenni, több éves barátságoknak tett tönkre, munkahelyről kirúgások, családi balhézások mennek náluk. Engem egy munkahelyemről sem rúgtak ki, családi balhék nincsenek. Pedig füvezek.. Ezért is tartom hülyeségnek, hogy a fű az belépődrog. Bullshit. Embertermészet. Ennyi.

      2011. július 28. at 11:39
  40. gyépés #

    Titkos, te “drog” nélkül is vered agyilag a “embereke arcu fura” drogosoktól is, szóval inkább menjél vissza nagycsoportba.

    Egyébként a “drog” jelentése: “A „drog” holland eredetű szó. Eredeti magyar jelentése fűszer, illetve növényi vagy állati eredetű gyógyhatású anyag.”

    GYÓGYHATÁSÚ ANYAG. Nah már most…nem véletlenül terjedt el szélesek körökben a kábítószer szinonimájaként. Szinte bármilyen természetes eredetű “drogot” veszünk, az kis mértékben/ritkán/gyógyászatilag alkalmazva ténylegesen gyógyító hatású lehet, de ehhez hozzátartozik az, hogy mint minden gyógyszernek, így a “drogoknak” is lehet “mellékhatásuk”. Mint például a fűnek az “elbutulás”, bambaság, zombiszerű állapot. Én több mint 3 éve rendszeresen, napi szinten füvezek sokszor, és semmi, de semmi bajom. Hogy miért? Mert nem mindenkinél lépnek fel a mellékhatások. Függőség sem alakult ki. Jobban alszom sokkal, közérzetem és étvágyam is javult, világlátásom is nagyban csiszolódott. Suicid hajlamok jelentősen gyengültek. Cigiről leszoktam, 6 év után, csak úgy, nem is akartam, csak undorító íze van a fűhöz képest.
    Vele ellentétben 2 évig frontin függő voltam, 15 éves koromtól kezdve, mert azt írták fel a depressziómra, a sulit teljesen elrontottam, máig nincs érettségim, teljesen padlón voltam utána még két évig, vagy zombi voltam tőle, vagy ha nem vettem be, idegbeteg állat, családtagomat is megütöttem. Most, hogy már sikerült összeszednem magam, szeptembertől nem csak aratni fogok járni, hanem tanulni is. Lehet háborogni, de mondhatni, hála a fűnek. :) Ja és “pártatlanságomat példázva” borász vagyok, és borászatban is dolgozom. Imádom a bort, szoktam is inni, de tudom mit tesz az alkohol(magamon is érzem, illetve több ismerős is sikeresen elhagyta a játékteret idő előtt e csodás szertől), megpróbálom azt is letenni. Nah pá, puszi ti “józanok”! :)

    2011. július 27. at 20:23
  41. Legfolebb hajógyárit szigetre ot rengetek drog van láttam embereke arcu fura volt persze én is szivtam ilyenn ott drogos hely :S:S

    2011. július 27. at 18:53
  42. Tommka #

    Én is azt mondom, jusson ide az összes paraszt ,aki annyira sötét, hogy azt hiszi, azért, mert füvezik, crack-el, stb… menő lesz… Rohadjon, pontosabban sorvadjon el mind! Ez a “nő”, bár embernek sem nevezhető meg megérdemli, hogy eddig jutott.
    Senki se mondja, hogy kezdjen el önpusztító életet élni…
    Nekem is vannak bőven gondjaim, de attól, hogy szar van az asztalon, még nem kellene mellé szarni…
    Terjesztik az AIDS-et, rabolnak, és egyéb bűncselekményeket végeznek, csak azért, hogy hozzáférjenek a mindennapihoz…
    Nagy faszt!
    Dögöljön ki mind, sorban, az ilyen videók meg arra jók, hogy chips-et falva röhögjek, és kb fél év múlva újra megbézzem, és kacagjak fennhangon, hogy lám-lám, eltelt ennyi idő, és ez már a föld alatt rohad…
    Vagyis elérte a célját…
    Mert senki se mondja, hogy nincs tisztában a szintetikus szarok fogyasztásának következményeivel…

    2011. július 27. at 17:49
    • lófarok #

      Menőségből cracket szívni ember?! Terjesztik az AIDS-et… Max. egymás között, hacsak nem kúrsz hernyósokat.

      2011. július 28. at 11:28
    • ciccu #

      Kívánom ,hogy egyszer majd rajtad röhögjön valaki (bármilyen okból)…

      2011. július 28. at 11:51
  43. noname #

    a hernyósok mindig is a drogos társadalom legaljának a legaljához tartoztak. Nyilván van oka annak, hogy ilyen életet választottak maguknak, mert nem láttak más utat a boldogsághoz, meg hasonlók… persze sok mindennel lehet magyarázni, de ez akkor is a saját döntésük eredménye. Egy “normális” ember nem szurkál tűket a vénájába.
    Nem vitatom azt, hogy szinte lehetetlen leállni a hernyóról, meg erről a szerről is, de az első 1-2 alkalommal mi veszi rá az embert, hogy önmagát injekciózza, amikor pontosan tisztában van a hatásokkal, például azzal, hogy 1-2 használat után már ki is alakulhat a függés?

    2011. július 27. at 16:13
    • udi #

      “Vedd életed legnagyobb orgazmusát, szorozd meg ezerrel, és közelében se jársz az érzésnek” – Trainspotting

      Nyilván, ha egy ember legkomolyabb élménye a füves trip, vagy a berúgás nem tudja elképzelni mitől kattannak ennyire a heroinisták. A tő beszúrását gondolom erősen feledteti az élmény.

      2011. július 28. at 09:13
  44. kulák #

    Kicsit demagóg ez a cikk.

    Nem Oroszországban , hanem Afganisztánban él a legtöbb heroinfüggő, a lakosság 5%-a
    5millió ember!!!! 2 dollár egy gramm barna!

    itt van egy szuper képsorozat a kabuli dzsánkikról:
    http://englishrussia.com/2011/07/11/the-carefree-life-of-afghan-junkies/

    2011. július 27. at 15:24
  45. SilverBeast #

    Aki gyenge, és nem társadalomba való az megérdemli, hogy a szerek öljék meg.
    Kinek nem voltak már rossz időszakai? Nekem is voltak. Mégsem rohantam tűhöz-fához, hanem megembereltem magam, és talpraálltam.
    Most kezdjek el sajnálni tetsi-lelki roncsokat? Egy fenétf fogom!
    Senki nem erővel szúrta beléjük az elsőt. Gyengék, életképtelenek. Senki ne jöjjön azzal, hogy “őt is anya szülte!” .
    Az anyja gondolom embert akart szülni, és nem egy korcsot.
    Egy kalap alá veszem őket a motorosokkal. Azok is száguldoznak az adrenalinért. Aztán mindenki sír, mikor darabokra hullanak.

    Senki sajnálatát nem érdemlik meg.
    Most kíváncsian várom a nagy lelkibékés hülyegyerekek, és okostojások fújolásait.
    Attól még lángszóróval irtanám mindet. (néhány etnikummal együtt)

    2011. július 27. at 15:05
    • lófarok #

      Szerintem a te anyád is embert akart szülni… Szegény.

      2011. július 28. at 11:01
  46. Lali #

    Megszakad a szívem :(((((((((

    2011. július 26. at 22:20
  47. keri #

    Nem is tudom mit mondjak…….én szúrtam magam és akkor jó volt, de egy belső hang mindig figyelmeztetett. Én még ki tudtam szállni……..de egyedül nem ment. Nekem volt segítségem , és nekik van-e ? Bennük is megszólal ez a hang, mint minden emberben aki valamilyen rosszat követ el . Tudják nagyon jól, hogy önmagukat pusztítják, de nincs erejük dönteni egyedül. Már azért teszik, mert kivetettek, nem érzik, hogy értékesek , és hogy szeretné őket valaki.
    Mindegy milyen okból nyúl hozzá, szétesett család, problémák, csalódások, vagy mert a szülők minden anyagi támogatást megadtak, csak éppen nem szerették, nem volt rá idejük szeretni…..
    Ma egy olyan világban élünk ahol csak rohanunk a pénzért , a megélhetésért……nincs időnk egymásra, nincs időnk a szeretteinkre. Felemelem a mobiltelefont, küldöm az SMSket az emaileket és meg vagyok elégedve magammal, hogy így is lehet szeretni.
    Hol van az a régi világ amikor még a segítségnyújtás megszokott dolog volt? Ma már elmegyünk egy földön fetrengő epilepsziás mellett…………Elmegyünk egymás mellett és csak bírálgatjuk a másikat, ami nem épít, hanem rombol. Azt is rombolja akit bírálunk és azt is akinek mondjuk .
    Nem így kellene élniük ezeknek a “krokodilfüggőknek”. Nem eltemetni kellene őket , hanem segíteni nekik.
    Bárki vagy aki elítéled őket, remélem hosszú élet előtt állsz még , de az életed során bármi történhet veled, hogy feladd a küzdelmet a létedért és ilyen gyenge állapotba kerülj. Lehet Te nem “krokodilfüggő” leszel, de bárminek lehetsz a rabja, amivel ki akarsz kapcsolni. Te is örülnél a segítő kéznek, jó szónak és annak , hogy valakinek értékes vagy.

    2011. július 26. at 15:28
    • dog #

      Jól beszélsz. Mindenki magára marad a mai világban, ezért kell erősnek és okosnak lenni. Talpra állni. A belső hang mindenkiben meg van. Csak sokan leszarják. Ugyan az a hang rántja el a kezed a forró vasalótól, ugyan az a hang ment meg éles helyzetekben. Teszi ezt addig, amíg meg nem győzöd magad, ill. őt az ellenkező szükségességéről. Az emberi elme nagyon sokrétű ugyan akkor egyszerű is. Érdekes, hogy minden rossz a tudás megszerzésével kezdődött. Az az ember büntetése. Pedig jó dolgokra is lehetne használni.

      2011. július 28. at 22:07
    • dog #

      Igazából ez a felvétel tökéletesen bizonyítja mennyire érzelmi lény az ember, Az egészségét, vagy akár az életét is kockára teszi,(vagy akár másét is) hogy a boldogságát megszerezze. Az önzésből indul ki minden. Ezt az egy tulajdonságát kellene az embernek levetnie és mindenki boldog lenne. Tisztelni a másikat, a teremtő természetet és persze önmagát is. Ellenkező esetben mindenkinek eljön a saját pokla.. már életében. A butaság öl. Minden esetre sajnálom őket. Fogalmuk sincs mit tesznek. Ezeknek az embereknek külső segítségre lenne szükségük. Az egészségügyiek meg hülyék lennének vénykötelessé tenni a gyógyszert. Ők teljesen ésszel mennek. 1-2 év alatt a társadalom úgymond egy öntisztuló folyamata lezajlik, és még anyagi hasznot is húznak belőle. Ez a réteg pár év múlva már nem lesz. A következő generációnak meg már nem lesz pénze a hernyóra mint ,,kapudrogra” a kroki felé. A krokit meg hülyék lesznek még józan ésszel kipróbálni. A fejfájás elleni gyógyszer talán ismét visszanyeri fejfájás elleni gyógyszer mivoltát(amire igazából megint nem lenne szükség). Mind1 érthető a gondolatmenet.Megmondták, hogy felveszik a harcot a droggal.

      Te meg legyél büszke arra, hogy lejöttél a drogról. Aki ezt megteszi, és meg is tartja, az a legerősebb ember a világon, és előttem is. A drogra nem csak rászokni lehet. Leszokni is. Minek csináljon az ember egy olyan dolgot, aminek semmi értelme, Sokba kerül, hátráltat az életben, eltávolít a szeretteitől, és megöl. Hülyeség. A drog a hülyéknek való.

      2011. július 28. at 22:59
  48. Sombi_úr #

    küldeném a kis betegeknek a kórházba:
    http://www.youtube.com/watch?v=Eek6KznIVTE

    2011. július 26. at 13:50
  49. csapa #

    “Nézd meg pl. Afganisztánt, vagy a Dél-Amerikai országok nagy részét. Mindenki drogfüggő, meg is látszik az országukon, ami gyakorlatilag egy szeméttelep.”

    Istenem, hogy Te egy mennyire sötét ember vagy, de hozom a zseblámpát, vagy tudod mit, még olvass és fejlődj kicsit mielőtt teleszemetelsz egy fórumot. A tudatlanság és a butaság ordít a hozzászólásokból, de ne keseredj el, nem csak a tiedből, hanem még van egy.két sorstársad is.

    Fogadjunk, hogy a legnagyobb utat az volt, amikor a lakótelepről elmentél az állatkertbe.

    Többször voltam Dél-Amerikában, fantasztikus országok, kedves emberekkel, meseszép tájakkal. Nem tudom te miről beszélsz, itthon sokkal több a drogföggő, pl közel 1 millió alkoholista, és az még legális!

    2011. július 22. at 23:00
    • Valaki #

      csapa: del-amerika egy szemettelep. Itt elek, nap mint nap latom. Javasolnek egy idekoltozest. (tajak valoban szepek, mar ahol nem elnek emberek)

      2011. július 28. at 14:51
  50. richard #

    En igen is fogyasztok. Szereket de ilyet soha nem tudnek maggammal muvelni aki meg jobban el iteli az ilyen embereket annak nincs szive vagyis 1 gyoker

    2011. július 21. at 21:18
  51. imi #

    Üdv mindenkinek!

    A múltban is használtak a sámánok hallucinogen szereket pl a légyölő galócát.
    Szerintem csak el kell gondolkodni azon, hogy kinek áll érdekében hogy az ember ilyen helyzetbe kerüljön. Véleményem szerint, bár én soha nem probáltam ki semmi ilyen szert, a fogyasztó ugyan úgy hibás mint aki kitalálta. A legtöbb ember azért tesz dolgokat mert unatkozik. Az pedig hogy valaki droghoz nyul nem jelenti azt hogy rossz ember, csak kiváncsi, vagy könnyen befolyásolható. Megértem hogy sokan Így akarnak elmenekülni a problémák eleöl, de ez nem megoldás.
    john! Soha ne keljen neked se megtapasztalni amikor egy droggal belött ember megöli azt aki kedves nekd! Egy adagért.

    2011. július 20. at 09:04
  52. john #

    Az a sok senkiházi gyökér genyó, akik azt állítják, hogy megérdemlik ezt a szenvedést, nem emberek. Lehet, hogy nincs olyan jó életük, mint nektek, akik szerencsétlen, valamilyen megoldást kereső embert degradáltok le, nem kell ilyet mondani, hogy megérdemlik…mert ezt senki se érdemli. Illetve azok, akik ezt állítják másokról. Nem mondom, hogy remélem megtapasztaltok hasonló betegséget, mert az csúnya lenne, de ha ti lennétek ilyen helyzetben, valószínüleg nem nevetnétek, de mindegy.

    2011. július 19. at 18:20
  53. Daddy #

    Azt kell mondjam, hogy ez nem meglepő… sajnos. Több száz módja van ahogy a függők kielégítik a függőségüket különböző szerekkel amiknek hatása nem vizsgált és nem ismert… kicsi hazánkban is. Szerintem ennek a hatásnak -és itt most nem konkrétan a fent említett szerről beszélek hanem általánosítva a nem ellenőrzött hatóanyag tartalmú szerek használatára gondolok- javarészt a darabokra hulló társadalom, erkölcs, és értékrend a fő okozója. Gondoljunk csak bele… az emberiség évezredek óta fogyaszt drogokat… értelemszerűen ha evidens lenne hogy a drog öl, akkor nem lennének drogokat fogyasztó kultúrák mert kihaltak volna. De vannak ez tény… mégis korunk társadalma olyan problémákkal áll szemben mint a fentiekben vázolt is. Miért van ez? Azért mert az emberiség bizonyos szinten fejlődik más szinteken viszont visszafejlődik gondolok itt konkrétan az erkölcsre és az értékrendre valamint az átlagember értelmi színvonalára… a fenti drog nem egy “kereskedelmi” szer ezt nem árulják az utcán “dílerek” ezt a “betegek” veszik és állítják elő ergo ez nem generáltan került a piacra nem azért hogy valakinek/valakiknek haszna származzon belőle. Ezért csak az átlagember a felelős csak az az egyén aki ezt használja az aki ide jut hogy ezt kelljen fogyasztania… nem csak a legfelsőbb szinteken van elrontva a világ hanem most már a legalsóbb szinteken is, az átlagemberek szintjén… ez korunk társadalmi problémája, és ez csak egy tünet a diagnózis sokkal bonyolultabb az ember egy önpusztító állattá vált… Az embert egyetlen dolog különbözteti meg az állatoktól… és az az embersége. Ha ez elvész, semmiben sem különb egy vadállattól… viszont kevesebb, mert évezredek óta őrzött létfenntartó ösztönei hiányában életképtelenné válik.
    Az emberiség kihalásra van ítélve… nem meteorit fog kipusztítani minket vagy idegenek az űrből… ki fogjuk kipusztítani saját magunkat.

    2011. július 18. at 19:33
    • Bimb #

      Maximálisan egyetértek!

      2011. július 28. at 16:53
  54. rico #

    xezs, te tipikusan az az agymosott médiaszülött vagy akinek az arcába tolnak 3képet amin undorítóan viselkedik egy ember, mindegyik mellé írnak egy drogot, és te onnantól megveted az összeset, anélkül, hogy próbáltad volna bármelyiket vagy utánaolvastál volna valamilyen nem-kormány-forrásnak.

    Én nem vagyok drogfüggő, de ha kikapcsolódásról van szó, inkább hallucinálok vagy “lebegek”, mintsemhogy hányásig igyak, és magamat megszégyenítve viselkedjek szinte öntudatlan állapotban, majd szenvedjek végig egy másnapot.
    Persze lehet mértékkel is inni, hogy ne legyen ilyen, de akkor ez érvényesülhet a drognál is, nem?

    Még annyit a szemétre való emberekről, hogy Albert Hofmann neve ismerős? Drogot talált fel, drogot használt, és az egyéb drog-feltalálásai gyógyszer néven mai napig kaphatóak^^

    2011. július 18. at 10:54
    • mikka makka #

      Te hülye vagy bazd meg!

      2011. július 25. at 00:56
  55. tower #

    Az első képen (fénykép) még egy széparcú nő látható, igaz, már szétesőben lévő jobb karral, de a filmen valóban a végét járja szerencsétlen…:(((((((((

    2011. július 17. at 15:23
  56. Micky #

    Ide vezet ha mindenáron tiltani fogják a drogokat!Akár light akár nem,aki már ennyire függő nekik legalizálni kéne bizonyos keretek között,mert a drogok betiltása most mindenki látja hogy hová vezet!Az ember a leg önpusztítóbb lény,de nem engedném hogy a környezetét is pusztítsa!Tehát ha az ilyen fokú függőknek betiltjuk a “választott szerét”úgyis kitalál valamit ami 100000x rombolóbb hatású,csak hasonló élvezetet nyújtson neki!

    2011. július 17. at 12:34
    • xezs #

      Persze, legalizáljuk, mert 1-2 baromállat pusztítja önmagát? Lófaszt. Az ilyen hülye szenvedjen csak. A drogok jó helyen vannak a tiltólistán.

      Nézd meg pl. Afganisztánt, vagy a Dél-Amerikai országok nagy részét. Mindenki drogfüggő, meg is látszik az országukon, ami gyakorlatilag egy szeméttelep.

      A drog szemétre való embereket gyárt, olyan nehéz ezt megérteni? Semmilyen formában sem szabad legalizálni, még a füvet sem.

      2011. július 17. at 18:35
      • pakesz #

        nem gond ugye hogy az inka birodalom egy ugynevezett drogra epult???
        koka level nelkul nem epitettek volna semmit…
        semmi futarszolgalat
        semmi hidak
        semmi civilizacio (inka)

        2011. július 18. at 20:59
        • Buszex #

          Nem gond, hogy a kokalevél önmagában nem drog, csak egy egyszerű élénkítőszer, mint a kávé?

          Innentől a többi hülyeségeddel talán ne is foglalkozzunk.

          (Mert építettek volna anélkül is mindent. Max. a magas hegyekben nem bírták volna annyira a fizikai munkát.)

          2011. július 19. at 01:27
    • diiiiisssss #

      http://26.media.tumblr.com/tumblr_lp0px73a7w1qj26eao1_400.jpg

      tedd sebességbe az agyad, mielőtt beindítod a szád…

      2011. július 28. at 14:24
      • Erika #

        Kössz ez jó tanács.Megjegyzem magamnak.

        2011. július 30. at 11:59
  57. Moszat #

    Nem hinném hogy bárki is kényszerítette rá őket hogy elkezdjék. Természetes szelekció, én csak azokat sajnálom akik próbálnak segíteni rajtuk.

    2011. július 16. at 13:46
  58. Edina #

    hogyan lehet lementeni a videót?

    2011. július 15. at 19:58
    • Szerintem csak youtube downloaderrel, vagy valamelyik hasonló programmal tudod.

      2011. július 16. at 10:16
    • Easy Youtube Video Downloader plug-in Google Chrome és Comodo Dragon böngészőhöz

      Video Download Helper Firefox böngészőhöz

      2011. augusztus 2. at 07:13
  59. cucu01 #

    Borzalom!…:(((

    2011. július 11. at 23:58
  60. zola #

    elég szomorú hogy eddig jutnak el emberek hogy ilyen dologhoz nyúlnak ráadásul tudják hogy ennek az adagolása 1 éven belüli halált okoz én sajnálom az ilyen embert aki lelkileg gyenge meg állni az eféle kábítószert

    2011. július 9. at 11:37
  61. tolvaj #

    Hihetetlen! Ekkora barmokat!

    2011. július 8. at 19:03
  62. filter #

    hol lehet ilyet beszerezni?

    2011. július 8. at 12:26
    • Phalee #

      Vegyesbolt, gyógyszertár… ess neki :D

      2011. július 28. at 20:28
  63. Nekro #

    Az összes megérdemli. Én egy erővágóval még el is csippentettem volna a nőnek a kibaszott csontját. Na ilyet a fű nem csinál!… Basszák meg a szintetikás vadállatok,

    2011. július 8. at 10:50
    • anonymus #

      Hogy te mekkora egy barom vagy.
      “Én egy erővágóval még el is csippentettem volna a nőnek a kibaszott csontját. Na ilyet a fű nem csinál!…”
      Tudod én meg mit csippentenék le terólad?
      Nem szánod? Szegény őt is anya szülte egykor , mint téged-

      2011. július 20. at 01:35
    • gotyie #

      Nem tudom,hogy ha úgy alakulna,esetleg a te gyereked kerülne ilyen helyzetbe ………?Rohadt náci!!!

      2011. július 29. at 13:01
  64. Anonymus #

    -Szenvedjen!
    -Én azt mondom! Ha ilyen függő akkor meg érdemli!
    -Nem kell sajnálni az ilyen embert!
    -Ez isten ostora!

    2011. július 8. at 08:57
    • htrsgfd #

      te egy gyökér vagy,,,,kivánom csak rövid idöre tapasztald meg milyen a függöség,a tehetetlen kényszer,te paraszt!!!!

      2011. július 13. at 10:29
      • diiiiisssss #

        “kivánom csak rövid idöre tapasztald meg milyen a függöség” és még te gyökerezed meg parasztozod le a másikat… gratula!
        mindenki magáért felel, és magától dönt. az anyagi lecsúszottság, mint semmi más nem mentség sem a drogra sem az alkoholra se semmire. ugyanúgy költesz rá, van hogy még többet, mint a “normális” életre, úgyhogy nem lehet azzal jönni, hogy “mert az életszínvonal”. NEM. aki tudatosan a halálba rohan, az igenis magára vessen.
        ez mindenkinek a saját elvetemült döntése. ha akar változtatni, tud. annak akinek már akaratereje sincsen semmihez… az már amúgyis a vég.
        majd akkor ha minden függőnek (legyen akármilyen függősége) pisztolyt tartanak a fejéhez, hogy “márpedig te függő leszel/maradsz” akkor lesz értelme az érvelésednek. addig pedig nem lesz már mint oltári és szánalmas baromság…

        2011. július 28. at 14:19
    • JA IGAZADVAN ANONYMUS ””’ SZENVEDJEN AZ IJEN KÖCSÖG!!!

      2011. július 29. at 17:14
  65. xyzxyz123123 #

    Sokkolt.

    De hát hogy a jó francba van ilyen? Ez nagyon brutális… és még vannak hasonlók a neten. De hogyan jut el ide egy ember??? Közvetlenül benzint, sósavat, szerves oldószereket, meg ilyeneket fecskendeznek be maguknak. Én nem is értem….

    2011. július 7. at 06:07
  66. kesudió #

    váááh még mindig rosszul vagyok.. kint van az eleven csontjaa. brrrrrrrrrrr :(((((((((((

    (ezt a fura avatart meg nem én állítottam be…)

    2011. július 2. at 22:38
  67. kesudió #

    te jóó ég! minek néztem meg? :’((( szegények :(( a ruszkik nem normálisok, ott az emberélet nem érték…
    DURVAA.. annak a nőnek szegénynek nem sok van hátra :s

    2011. július 2. at 22:35
  68. TIBIfan #

    Fasza :P

    2011. július 2. at 05:48
  69. odr77777 #

    uhhhristen!!!!!!!Normális az ilyen?Az a nő a végén…borzalmas látvány…

    2011. június 29. at 19:59
    • faszfejfasz #

      Szerintem király! :) Még szerencse, hogy a vöröshadsereg vegyifegyver specialista veteránjai találják fel a narkót az oroszoknak… :)

      2011. június 30. at 10:52
      • Nomen est omen. :)

        2011. június 30. at 11:48

Trackbacks/Pingbacks

  1. Névtelen - 2011. augusztus 2.

    [...] [...]

  2. Lezárult a második forduló | Gépnarancs - 2011. augusztus 1.

    [...] És bár a júliusban csatlakozott wunderkind kissé el is húzott a mezőnytől, még semmi sincs veszve, ugyanis egy jól eltalált cikkel, egy jó ötlettel többezer lájkot össze lehet szedni. Ha kételkedtek, nézzétek meg, hol tart most a krokodilos cikk. [...]

  3. A krokodil drog receptje | Gépnarancs - 2011. július 31.

    [...] A krokodil drog elkészítésének módja tehát a következő. [...]

  4. Mi a Krokodil? | - 2011. július 28.

    [...] Forrás : gepnarancs [...]

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása