Eric Schmidt négyes bandája: Google, Apple, Amazon, Facebook

Minden technológiai érának megvan a maga négy éllovasa, amely a növekedést és innovációt vezeti. A 90-es években ez a Microsoft, Intel, cisco és a Dell volt. Manapság egy új "négyes banda" hajtja az igát a Google-elnök szerint: a Google (meglepő módon), Apple, Amazon és Facebook – ők állnak a hátterében a mai Internet fogyasztói forradalmának.

Forrás: TechCrunch | Beküldte: | 2011. június 1. | Hozzászólások kikapcsolva

Schmidt megjegyzi, hogy a négy cég együttes értéke körülbelül 500 milliárd dollár, azaz 10^14 Ft, a dobogóra a saját erejükből kapaszkodtak fel, és hogy mindannyian arrafelé terjesztik hatalmukat, ahol korábban csak egy cégnek volt befolyása: a Microsoftnak. A Microsoftnak azonban semmi köze a az utóbbi években tapasztalható fogyasztói forradalomhoz – jegyzi meg Schmidt – annak ellenére, hogy még mindig elég jól állnak a piacon.

A Négyes Banda hol versenyez, hol együttműködik egymással egyes területeken, de mindenkinek megvan a maga erőssége: keresés (Google), közösség (Facebook), kereskedelem (Amazon), és IT-eszközök (Apple). Jóllehet, az Apple-lel való kapcsolatai már nem túl barátságosak, hozzátete, hogy a Google nemrég felújította a térkép- és keresési egyezségét az Apple-lel.

Ami a Facebookot illeti, Schmidt a következőket mondja: “A Facebook véghez vitt néhány dolgot, amit nagyra tartok. Éveken keresztül hajtogattam, hogy hiányzik valami a szolgáltatásainkból, ami a személyazonosság.” A Facebook az első átalánosan elfogadott személyazonossági rendszer, ami működik az egész Weben.
Schmidt szerint az internetes iparnak a javára szolgálna, ha volna egy alternatíva. Nyilvánvalóan azt szeretné, ha a Google képviselné ezt az alternatívát. A Google várható közösségi tulajdonságait úgy próbálja pozícionálni, hogy a termékeiket jobbá tegyék, ahelyett, hogy szemből támadna a Facebookra.

Forrás:

Beküldte:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása