Ha valaki korábban arról mesélt egy társaságban, hogy megjárta Amszterdamot, előbb-utóbb feltették neki a kérdést: járt-e coffee shopban. A coffee shopok a nyolcvanas évek óta a liberális drogpolitika szimbólumává váltak. A holland koffiehuisok története ugyanakkor sokkal régebbre nyúlik vissza: a holland kultúrában évszázadok óta szokás volt, hogy az emberek alkoholmentes kávéházakba jártak, hogy találkozhassanak ismerőseikkel. A hetvenes évek elején egyes kávéház tulajdonosok eltűrték, hogy kisebb mennyiségben marihuánát áruljanak náluk. 1976-ban aztán a parlament elfogadta a könnyű drogok fogyasztásának dekriminalizálásáról szóló törvényt, és a nyolcvanas években megindult a drogturizmus, melynek következtében a coffee shopok száma is meredeken emelkedni kezdett, mára mintegy 670 ilyen vendéglátóipari egység működik az országban.

A konzervatív holland kormányzat kemény lépésre szánta rá magát. A drogturizmus évtizedek óta jelentős bevételekhez juttatja a költségvetést. Az új törvény azonban arra kényszeríti a coffee shopok tulajdonosait, hogy zártkörű klubokat hozzanak létre, melyekben a tagság feltétele a holland állampolgárság (és a 18. életév betöltése) lesz.

Az első lépést a maastrichti önkormányzat tette meg, amely 2005-ben rendeletben írta elő, hogy a helyi coffee shopok tulajdonosai kötelesek ellenőrizni a vevők állampolgárságát, és külföldiek számára megtiltotta az árusítást. Néhány helyi coffee shop tulajdonos azonban az Európai Bírósághoz fordult, mondván, hogy a rendelet nincs összhangban az Európai Unió jogával, mivel diszkriminálja más tagállamok állampolgárait és ellentétes az áruk és szolgáltatások szabad mozgásának elvével is. A bíróság tavaly decemberben hozott ítéletet, melyben kimondta, hogy a drogturizmus elleni küzdelem a közbiztonságot, közegészségügyet szolgáló érdek, amely indokolja a diszkriminatív intézkedés alkalmazását.

Kérdés, hogy mitÅ‘l veszélyesebb a közbiztonságra egy beszívott külföldi turista, mint egy beszívott holland, illetve mitÅ‘l árt jobban a külföldi turista egészségének a fű, mint egy holland szervezetnek. A határok nélküli belsÅ‘ piac, illetve az EU mai értékrendjének kialakításában tevékeny szerepet játszó Európai Bíróság ítélete azért veszélyes, mert legalizálja a diszkriminációt, amit ugyan a korábbi joggyakorlat is elfogadhatónak tartott, de csak szűk – és idÅ‘vel egyre szűkebb – körben, mint legvégsÅ‘ megoldást kivételesen indokolt esetekben. A másik kérdés pedig, hogy milyen hatással lesz a holland városok közbiztonságára az intézkedés, hiszen egy évente több millió vevÅ‘bÅ‘l álló piac elÅ‘bb-utóbb gazdákra talál az alvilágban. De nem akarom az ördögöt a falra festeni.